Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék

Entries in vöröshagymacsíra (3)

szerda
ápr.152015

Nincsenek véletlenek

Úgy tartják, márpedig véletlenek nincsenek. Akkor sorszerűnek veszem a kecskesajtmousse-nak induló, majd egy rontás miatt omlettnek kikerekedő találmányomat, amit azóta gyakran készítek hol levesbetétnek, hol reggelinek, hol pedig előételként. Nem lehet megunni.

KECSKESAJTOS TOJÁSFEHÉRJEOMLETT FÜSTÖLT LAZACCAL ÉS ZSÜLIEN ZÖLDSÉGEKKEL

hozzávalók

2ek olívaolaj

10dkg kenhető kecskesajt

6 tojásfehérje

1 tálca füstölt lazac

1 répa

1 kisebb uborka

1 retek

1 marék rukola

néhány medvehagyma

1 gerezd citrom

vöröshagymacsíra

A kecskesajtot és a tojásfehérjét egy habverővel pár percig folyamatosan verem, amíg teljesen homogén,de folyékony állagú nem lesz. Egy kiolajazott, felhevített serpenyőben három adagban megsütöm úgy, hogy az egyik oldalát engedem megpirulni, a másikat csak megszilárdítom, hogy fehér maradjon. Amíg a tojás sül a megtisztított zöldségeket zsülienre vágom. A kész omlettet aztán a megsült oldalukkal felfelé tányérokra teszem. Középen egy csíkban elfektetem rajtuk a lazacszeleteket és a zöldségeket, csorgatok rá kevés citromlevet, megpakolom hagymacsírával, és szorosan feltekerem. Kettévágva kínálom.

Éva

csütörtök
ápr.092015

Mint majom a farkának

Egy parádés decemberi Sena koncert után estünk be az egyik kedvenc belvárosi helyemre gyozázni. Pechünkre épp, hogy csak lecsúsztunk a vacsora lehetőségéről: az orrunk előtt zárt a konyha. A tulaj talán a régi ismerettségre való tekintettel, és persze mert amúgy remek vendéglátó, a segítségünkre sietett, és megmentett minket az éhenhalástól. Utána csak jöttek... és jöttek... és jöttek a koktélok. Majd a végén egy csavar, ami során még fizetni sem engedett. Természetesen ezt nem hagyhattam megtorlás nélkül, és egy hétköznapra eső vacsorameghívással viszonoztam a kedvességet. Az este olyan parédésan sikerült, hogy a mai napig emlegetjük... de a csíkos köntösben minket rendszerint csendre intő szomszédok is!

A menü pedig: vendégvárónak ropogósra sült malacbőrt készítettem hummusszal, amit a lenti saláta követett. Levesnek narancsos sütőtökkrémlevest tálaltam, főételnek a nagy népszerűségnek örvendő lassan sült ázsiai oldalasomat kurkumás vöröslencsepürével, csicsókacshipsszel és távol-keleti édesköménysalátával. Desszert gyanánt végezetül egy banánalapú csokifagyit kínáltam kávécsókkal és házi granolával. Az ilyen esték sikerét nekem mindig az mutatja a legjobban egyfelől, ha nincs maradék, másfelől pedig ha aznap/másnap jönnek a receptkérő üzenetek és telefonhívások. Egy morzsa nem maradt a vendégek után, és menetrend szerint be is futottak az segélykérő üzenetek innen is, onnan is. Örültem is neki... mint majom a farkának. 

FAHÉJAS MANDARIN-LICHISALÁTA ROZÉ/FÜSTÖLT KACSAMELLEL

 

hozzávalók

20dkg lichi

20dkg mandarin

1 lilahagyma

1tk fahéj

1 kacsamell

só, bors

vöröshagymacsíra vagy fekete szezámmag

Az egy napja besózott kacsát egy serpenyőben 20 percen át bőrén pirítom a legalacsonyabb lángon, időnként leöntöm róla a zsírt. (Vagy megfüstölöm az itt leírtak szerint.) Közben a gyömölcsöket és a hagymát megtisztítom, felkockázom, fahéjjal fűszerezem, és alaposan összeforgatom, tálakba adagolom. A kacsát húsz perc után megfordítom, és a legnagyobb lángon 2 percig sütöm. 5 percet pihentetem, majd vékony szeletekre vágom, és a salátára halmozom. Fekete szezámmaggal vagy vöröshagymacsírával díszítem... a képen nekem most mindkettő elmaradt.

Éva

péntek
jan.112013

Új kedvenc

A tonhalat szeretjük minden formában - nyersen, sütve, konzerv képében, stb. Amikor leveszek egy egyébként olcsónak nem mondható csomag tonhalkonzervet egy gondoláról, mégis nagyon nehéz nem felidézni azt a sok szörnyűséget, ami a tonhalak tenyésztése témájában keringett az interneten. Jó volna tudni, hogy az állat darabjai, amik a dobozban végzik, nem valami agyontenyésztett, szenyezett vízből való hormonkezelt, gyógyszerezett, egykori boldogtalan életű tetemé. Nem tudom ellenőrizni. Ezért hát szófogadó vásárló módjára igyekszem megbízni a gyártóban, aki azt mondja, hogy válogtott alapanyagot dolgoz fel. (Hiba volna? Nem sok választásom van.)

A tonhalból szoktam salátát csinálni, amit magában fogyasztunk, vagy pitába töltök, készítek belőle tésztát, kencét kenyérre, néha tatárt... ezúttal omlettbe komponáltam bele, ami annyira jól sikerült, hogy azóta nem tudok lekattanni róla. Az élvezeteket fokozta, hogy a minap házi tortillát sütöttünk a nagylánnyal (meglepőnek hathat tőlem, de az ünnepek alatt leapadt raktárkészleteink láttan kukorica-, zab-, sőt teljeskiőrlésű liszt hiányában az egyetlen zacskó finomlisztből, amit itthon találtam), így abba tekertem bele. Bűnözésnek első osztályú... (Egy zöldséges megoldással Ádám is már megörvendeztett Benneteket nemrégiben.)

TONHALAS-OLIVÁS-HAGYMACSÍRÁS OMLETTBURRITO

hozzávalók

az omletthez

3 tojás

1 kisebb olajban eltett konzerv tonhal

1 marék vöröshagymacsíra

1/2kk , frissen őrölt bors

1ek fekete magozott olívabogyó

2ek parmezán... de fetával is isteni

tortilla - recept itt és itt

A serpenyőt felhevítem, a tonhalkonzerv olaját beleöntöm. Az olívát felaprítom, és a hallal, a tojással, a csírával és a sóval együtt elkeverem, borsozom, majd az egészet a serpenyőbe öntöm, elterítem benne, ráreszelem a parmezánt, és készre sütöm. Amikor már a tojás alja megpirult, beborítom a tortillával, egy másik serpenyő segítségével megfordítom, és a tésztalapot az így felülre került tojással fedve átmelegítem. Tálaláskor az egymáshoz símult omlettet és tortillát együtt feltekerem. Zöldségekkel, salátával kínálom. Kevés joghurt sem áll neki rosszul, vagy egy remek reteksaláta.

A 14 hónapos babám falta, mint a hatéves nagylányom, aki tízóraira is vitt belőle. Hmmm...

Éva