Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék

Entries in füstölt lazac (11)

kedd
márc.082016

Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske...

Belefoghatnék a folklór gyerekdalok szövegének tematikai elemzésébe, és akkor ez rögtön átváltana egy 18+-os poszttá, ehelyett ezt hagyom egy másik alkalomra, és most inkább ünneplem, hogy az a zöld ág, meg az a zöld levelecske, aktuálisan a medvehagyma, a tavasz első igazi gasztrohírnökeként kibújik a földből, és elárasztja a piacokat.

Én magam azok közé tartozom, aki minden évszakot szeret: igen, a hideget, a havat, a borút, az esőt is... a szelet talán kevésbé, inkább csak a vitorlákba fogva nyáron. Sokakkal ellentétben én nem kezdek el rögtön Újév napján nyavajogni, miután lezavartuk az ünnepeket, hogy mostmár aztán jöhetne a tavasz. A magam részéről élvezem a téli hangulatokat, és szeretem is kimaxolni ezt a szezont a sok hozzá illő benti vagy épp szabadtéri programmal. Ezzel együtt tény, hogy ha már márciust mutat a naptár, akkor én is kezdem unni a hideget, az esőt, nálam is megkezdődik a lábrázós visszaszámlálás. A forralt bort lassan fröccsre váltanám, a jégpályák látogatását balatoni vitorlázásra, a kandallóropogást tábortűzre, a gyökérzöldségeket meg sok szép, zsenge zöldségre, gyümölcsre cserélném.

Ma is 3 fokra ébredtünk... Brrrrrr. Már majdnem elkezdtem morgolódni, mikor kidugta az orrát a nap, nyújtózott egyet, és hirtelen aranyba borította az egész házat, fényárban úszott minden. Ilyenkor nem tudok betelni a látvánnyal. Vajon csak átverés, vagy tényleg jön a tavasz? Márpedig ha a gyerekek iskolába, óvodába menet a hajnali napsugarak mellett ülnek a reggelizőasztalnál tágra nyílt szemmel, viháncolva az állólámpa fényének hunyorgó félhomálya helyett, akkor biztosan lehet tudni, hogy valami kontinentális ébredezésféle elkezdődött.

Nos, a medvét, meg a hagymát, de a medvehagymát sem igazán érdekli, hol tartunk hőfokban és a napsütéses órák számában mostanság: ők menetrend szerűen kidugják az orrukat, hajtásukat, kinek épp mije van. Én meg előszeretettel használom a konyhámban azt, amelyik hagyja magát, jelen esetben a medvehagymát hogy feldobjam a reggelünket, meg a Tiédet, kedves Olvasó.

MEDVEHAGYMÁS LAZACOS OMLETTMAKI

hozzávalók

2 tojás

1dl (zab)tej

1 csipet

1ek olívaolaj

10 levél medvehagyma

1 újhagyma

1 répa

1 retek

5cm-es kígyóuborkadarab

1kk frissen reszelt torma vagy wasabi

3 szelet füstölt lazac

A tojást a sóval és a zabtejjel felverem, és egy serpenyőben omlettet sütök belőle. Amíg a tojás sül, a zöldségeket megtiszítom, és gyufaszál vékonyságúra vágom. Egy folpackkal leterített bambuszalátéten a medvehagymákat színükkel lefelé elrendezem egy akkora körben, amekkora az omlett. A megsült tojáskorongot ráfektetem a medvehagymára, megkenem tetszőleges mennyiségű wasabikrémmel vagy tormát hintek rá. A zsülienre vágott zöldségeket egy csíkban az omlett harmadánál elrendezem, ráfektetem a lazacszeleteket, és a bambuszalátét segítségével szorosan feltekerem. Végül a hengert 3-5cm vastagságban felszeletelem, zöldsalátával, igény szerint pirítóssal kínálom. 

Ráérős reggeleket, de ha időben belefér, akár egy dolgos hétköznapot is ünnepibbé varázsolhatunk egy ilyen napindítóval.

Szép tavaszt!

Éva

szerda
ápr.152015

Nincsenek véletlenek

Úgy tartják, márpedig véletlenek nincsenek. Akkor sorszerűnek veszem a kecskesajtmousse-nak induló, majd egy rontás miatt omlettnek kikerekedő találmányomat, amit azóta gyakran készítek hol levesbetétnek, hol reggelinek, hol pedig előételként. Nem lehet megunni.

KECSKESAJTOS TOJÁSFEHÉRJEOMLETT FÜSTÖLT LAZACCAL ÉS ZSÜLIEN ZÖLDSÉGEKKEL

hozzávalók

2ek olívaolaj

10dkg kenhető kecskesajt

6 tojásfehérje

1 tálca füstölt lazac

1 répa

1 kisebb uborka

1 retek

1 marék rukola

néhány medvehagyma

1 gerezd citrom

vöröshagymacsíra

A kecskesajtot és a tojásfehérjét egy habverővel pár percig folyamatosan verem, amíg teljesen homogén,de folyékony állagú nem lesz. Egy kiolajazott, felhevített serpenyőben három adagban megsütöm úgy, hogy az egyik oldalát engedem megpirulni, a másikat csak megszilárdítom, hogy fehér maradjon. Amíg a tojás sül a megtisztított zöldségeket zsülienre vágom. A kész omlettet aztán a megsült oldalukkal felfelé tányérokra teszem. Középen egy csíkban elfektetem rajtuk a lazacszeleteket és a zöldségeket, csorgatok rá kevés citromlevet, megpakolom hagymacsírával, és szorosan feltekerem. Kettévágva kínálom.

Éva

péntek
ápr.032015

Japán húsvét?!

Igen, ez egy elég komoly vallási és kultúrális ellentmondás lenne önmagában, de ha a való életben nem is, ez az alkalmi házasság a fúziós konyha eszközeivel megteremthető. Az ihletet a minap a Terminálban kóstolt kacsa tataki adta, ami fogásból a pácolt gyömbér-szójaszósz-hagymachipsz hármasát emeltem át ide, amit a húsvétra jellemző füstölt ízekkel párosítottam sonka helyett surf and turf formában ezúttal füstült lazac és füstölt libamáj felhasználásával. Ezek persze kiáltottak a tormáért, de a japán konyhában megszokott wasabi helyett hagyományos reszelt tormával kanyarítottam vissza a tányért Európába. És ha már füst íz, meg torma, akkor persze tojás, abból is fürj illetve retek, de csíra formájában... az egész kompozíció mellé meg csak a poén kedvéért fafülgomba került. A frissen Japánból hazaérkező vedégeink azzal summázták: "Tökéletesen hozza Japán ízeit." ...és mégis én a húsvétot látom benne. A magam módján.

JAPÁN IHETÉSŰ HÚSVÉTI FÜSTÖLT LAZAC-LIBAMÁJTÁNYÉR FÜRJTOJÁSSAL, TORMÁVAL, GYÖMBÉRREL, RETEKCSÍRÁVAL

hozzávalók

1 füstölt, fűszeres libamáj (Culinaris)

20dkg füstölt lazac

1 marék szárított fafülgomba

1 cékla 

1dl szójaszósz

8db fürjtojás

1 marék retekcsíra

2-3ek tökmagolaj

2-3ek hagymachipsz

2ek szárított alga

2ek pácolt gyömbér

1ek frissen reszelt torma

saláta

A fafülgombát 20 percre hideg vízbe áztatom, majd tíz perc alatt puhára főzöm, lecsöpögtetem, félreteszem. A tojást két perc alatt félkeményre főzöm. A cékla levét gyümölcscentrifugával kipréselem, és pár percet marinálom benne a lazacdarabokat - már ha egy szép bíborszínt szeretnék. (Én így is tálaltam a vacsorához, viszont a másnapi napfényben történő fotózáshoz egy éjszakára benne hagytam a lazacot a pácban, ami így mélybordó színt öltött. Ízben nem jelentett különbséget, de látványra szebb, ha csak pár percig marináljuk a halat.) A májat vékony szeletekre vágom, és elhelyezem a tányérokon, mellé teszek a fafülgombából. Ráfektetem a pácolt halszeleteket. Körbeöntöm kevés szójaszósszal és tökmagolajjal. A kompozíció egyik végébe halmozok a tormából, a másikba a gyömbérből. A tálat meghintem a hagymachipsszel, félbevágott, megpucolt tojásfeleket rendezek el a hal és a máj körült, amire retekcsírát halmozok. Igény szerint egy-egy salátalevelet is tehetek a tányérra.

Kellemes ünnepeket!

Éva 

péntek
ápr.042014

Legyen ünnep az Égben...

...és ünnep a Földön! Reggel is, este is. Néha csak úgy, ránk fér, hogy meglepjük magunkat egy nem mindennapi fogással. 

MEDVEHAGYMÁS BLINIK LAZACCAL, AVOKÁDÓVAL ÉS KAPROS-CITROMOS JOGHURTTAL

hozzávalók

a blinikhez

2 tojás 

1 bögre zabliszt

1kk

1/2kk szódabikarbóna

1/2dl olívaolaj

2dl zabtej

avokádó

4-5 szál aprított medvehagyma

10dkg füstölt lazac

kevés zsiradék a sütéshez

az összeállításhoz

2dl natúr joghurt

1 csokor aprított friss kapor

1/2 citrom leve és reszelt héja

2 gerezd fokhagyma

2-3ek olívaolaj

Egy serpenyőt alancsony lángon felhevítek 1ek bármilyen sütőzsiradékkal - csak az első adag alá fog kelleni, mert a palacsintatésztában lévő olaj elég ahhoz, hogy a blinik ne ragadjanak le. A meghámozott, kimagozott avokádót egy keverőtálban villával összetöröm, hozzáadom a csíkokra vágott lazacot és medvehagymát, majd a többi hozzávalót, és csomómentesre elkeverem, amit aztán evőkanalanként a serpenyőbe adagolok - nagyjából négy fér el -, az adagokat ellapogatom szabályos köralakokra, és addig sütöm a palacsinták egyik oldalát, amíg azt nem látom, hogy a tetejük kezd megkötni. Ekkor megfordítom őket, és még egy-két percig sütöm. Idő közben a kaprot felaprítom, a fokhagymát lereszelem, és az öntet többi hozzávalójával eldolgozom. A megsült bliniket az öntettel rétegzem, kevés olívaolajjal és frissen őrölt borssal kínálom.

Éva

hétfő
jan.272014

Zsír! Zsír! Zsír!

Méghogy a zsír rossz! Meg hogy óvakodnunk kéne a zsíros ételektől! Nos, kérem, nem a zsír az ember legnagyobb ellensége, hanem a gabona és a finomított cukor! Zsírból igazság szerint annyit ehetünk, amennyi belénk fér, ha a többit dobjuk. Zsírra nagy szüksége van a szervezetünknek: sok vitamin abban oldódik, az agyunk, az izmaink, a belső szerveink működését garantálja. Furcsa ellentmondásnak tűnik, de ha tisztes mennyiséget fogyasztunk zsírból, a szervezetünk nem érzi szükségét, hogy raktározza pánikszerűen az ínséges időkre. (Még egyszer: feltéve, ha a gabonát, cukrot mellőzzük!) Ellenben ha megspóroljuk magunktól a jótékony zsírokat (telítettet és telítetlent egyaránt, nem hidrogénezett, feldolgozottat), akkor beindul a riasztórendszer, és megkezdődik a tartalékok felhalmozása mindenből, amiből csak lehet. Szóval ne sajnáljuk magunktól a zsíros, finom falatokat, ha formában szeretnénk maradni és az egészségünket is meg kívánjuk őrizni. Íme egy csupa zsír reggeli, amiben mind az avokádó, mind a lazac, mind pedig a tojássárgája bővelkedik a zsírban.

FÜSTÖLT LAZACCAL ÉS FÜRJTOJÁSSAL GRILLEZETT AVOKÁDÓ

hozzávalók

1 avokádó

100g füstölt lazac

6 fürjtojás

1 szál újhagyma

, frissen őrölt bors

1-2 szem koktélparadicsom

díszítésnek tökmagolaj

A grillsütőt fölül-alul bekapcsolom. Az avokádót megmosom, félbevágom, és héjastól egy sütőtálcára ültetem. Réfektetem a cafatokra tépett lazacolt, beleütöm a fürjtojásokat, és betolom a grillrácsok közé. Kb. 7-8 perc alatt megsütöm. Akkor van kész, ha a tojásfehérje megkötött. Tányérra teszem, sózom, borsozom, szeletelt újhagymával és koktélparadicsommal kínálom tökmagolajjal körbelocsolva. Aki igényli, kísérheti pirítóssal és/vagy salátával. Kanalat terítek hozzá.

Éva

hétfő
dec.232013

Ünnepi reggeli

A legboldogabb pillanatok egyike mindannyiunk számára, amikor ráérős reggelek vagy reggelsorozatok keretében, miután mindenki kikászálódott kedvére az ágyából, körbeüljük az asztalt, és komótosan, jó hangulatban, nevetgélve együtt megreggelizünk. Ilyenkor nincs rohanás, sürgető szavak, feszültség, csak a nyugalom, a finom illatok, a kényeztető ízek, a lágy zene, a gyöngyöző gyerekkacaj és ha mázlik van, néhány kósza napsugár. Ez a mi békénk. Lola ilyenkor sugárzik a boldogsától, és azt hajtogatja, hogy micsoda nap ez, mennyire csodálatos lesz, ami így indul, vigyázzunk rá, el ne rontsuk egy rossz szóval se. Ez is mutatja, hogy egy gyereknek bár izgalmas a karácsonyi vagy szülinapi csomagbontás, az ajándék, ez ideig-óráig tart: a legjobban mindig annak örül, ha együtt vagyunk - szeretetben, békességben. Bizonyára azért értékeli ő is ennyire, mert tudja, hogy a nagyvárosi rohanó élet mellett ez sajnos nem lehet mindennapos... már ha nem vállaljuk, hogy ötkor kelünk. De megmarad nekünk a hétvégéken és a szünetek idején elköltött, így ilyenkor ünnepnek számító, édes életet idéző családi reggelik élménye. Mi pedig bedobozoljuk, és elraktározzuk az energiáit, hogy töltsön a többi fázós, sietős hajnalon is.

WASABIS LAZACTÁL AVOKÁDÓVAL, FÜRJTOJÁSSAL ÉS KECSKESAJTTAL

hozzávalók

200g füstölt lazac

1 avokádó

wasabi

1 szál újhagyma

2 lime

100g krémes kecskesajt

1 chili

hagymacsíra

15 fürjtojás

5 koktélparadicsom

frissen őrölt bors

tálaláshoz rozskréker

A tojásokat gyöngyöző vízben pár perc alatt keményre főzöm. Ezalatt a lazacszeleteket rózsákba rendezem, és tetszés szerint körépakolom a megmosott, felnégyelt paradicsomot, a kecskesajtszeleteket, a meghámozott, felcikkezett avokádót, a megtisztított, hosszában csíkokra vágott újhagymát és chilit, a geredzekre szelt lime-ot (közülük eggyel-kettővel megcsorgatom az avokádószeleteket, hogy ne barnuljanak hamar), borsozok,csírakupacokat halmozok random a sajtokra, végül a lehűtött fürjtojást is a tálra teszem, és wasabi pöttyökkel fejezem be a művet. Én rozskrékerrel, frissen facsart narancslével, és a magam számára egy forró zabmelange-zsal kínáltam a tálat, amin mindenki talált kedvérevalót. Én ezt a kanapét kreáltam magamnak belőle:

...És ezzel a történetnek még nincs vége! Maradt pár szelet avokádó, mutatóban kevés kecskesajt, csíra, wasabi, lime, fürjtojás és újhagyma a tálon. Kidobni nyilván nem terveztem, ezért kevés fokhagyma hozzáadásával az egészet gyorsan egy keverőtálban villával összedolgoztam, és így az újrafelhasználhatóság jegyében el is készült a wasbis fürjtojásos avokádókrém kegyelemdöfésnek.

Nekünk bearanyozta a reggelünket. Ajánlom a következő napok meghitt családi körben eltöltendő ünnepi reggeleire ezt az összeállítást szeretettel, békés karácsonyt kívánva ezzel minden kedves Olvasónknak!

Éva

szerda
júl.032013

Ungárise szevícse

Olvastam egy írást nemrég "Miért a ceviche lesz Budapest új divatkajája?" címmel, amin könnyesre röhögtem magam. Az oldal hetekig nyitva volt, hogy időről időre vissza tudjak csekkolni rá, ha egy jó vinnyogásra vágyom. (Ezúton is gratulálok a szellemes cinkhez a cikk írójának.) Az olvasmányélményemet csak az fejelte meg, amikor bő egy hónapja az írást nyilván szintén ismerő Ádám egy következő találkozónkat úgy vezette fel, hogy "Ha a napirendbe belefér, ehetünk egy cevichét (:-D) utána valahol..." (Ez a mondat akkor nyer értelmet, telik meg humorral, ha valaki előtte elolvassa a fenti link alatti írást.) Hogy Te mekkora egy állat vagy, Ádám! :DDDDDDDDDDD Nincs nap, hogy ne jutna eszembe, és bárhol vagyok, felnyerítek tőle.  Ezek után el lehet gondolni, hogy amikor az Édesanyáméknál tett spontán látogatásunk alkalmával a "felkészületlen" hűtőben keresgéltem a vacsorám lehetséges hozzávalói után, és kovászos uborkát, retket, hagymát, füstölt lazacot találva az jutott eszembe, ebből milyen frankó kis ceviche-féleséget tudnék kerekíteni, mennyire rázkódtam végig potyogó könnyekkel a készítés párperces folyamatát (jó, hogy nem tartott tovább, mert a vége felé kezdtem feladni). Köszönet, Ádám, a nem tudom, még meddig tartó, bárhol, bármikor rám törő vihogós pillanatokért. Van, hogy tök hülyének néznek miattuk...

CEVICHE MAJDNEM MAGYAR MÓDRA

További ceviche recept és az étel eredetéről itt.

hozzávalók

2db kovászos uborka

3 retek

1/2 salátahagyma vagy 2 szál újhagyma

1 tálca füstölt lazac (de lehet bármilyen hazai fehér húsú nyers halból is csinálni, mint busa, amúr, ponty)

1 citrom leve

3ek olívaolaj

1 csokor friss kapor

tálaláshoz rukola illetve aki igényli, valamilyen kenyér, kréker

A ceviche hozzávalóit, amelyiknél szükséges, megtisztítom, apróra felkockázom, keverőtálba teszem. A hozzávalókat a citrom levével és az olajjal megöntözöm, a felaprított kaporral meghintem, alaposan összekeverem, és egy fél órára beteszem a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek, a fogás jól lehűljön. Rokolaágyon kínálom egy tálaló gyűrű/csésze segítségével megformázva. Ilyenkor nyáron fenomenális egy étel. A savanyú, hideg, friss, ropogós falatok hihetetlen kellemes hűsítő hatással bírnak a nagy melegben, ezzel együtt könnyed fogás, nullkalóriája lévén a nem terheli meg a gyomrunkat. Arról nem is beszélve, hogy az elkészítése sem tart távol minket órákig a vízparttól, napsütéstől. Tudnak valamit ezek a peruiak.

csütörtök
máj.092013

Maradék

Nem ritka a maradék az "intenzív" háztartásban, ezért az ember ilyenkor átkapcsol kreatív üzemmódba, és összeüt valamit. Ami nekem megmaradt, az az előző napi lazacos töltött tök után egy kevés füstölt lazac, egy karika lágy kecskesajt. Volt még ilyen-olyan zöldség, zöldfűszer, citrom... és kenyeret is vettem a minap. 

TORMÁS-SNIDLINGES FÜSTÖLT LAZAC-RETEKKRÉM

hozzávalók

2-3 szelet jó minőségű füstölt lazac

1 karika (kb. 5dkg) krémes kecskesajt 

1 szál újhagyma

1 gerezd fokhagyma

2 retek

1tk friss citromlé

egy körömnyi méz

1/2cm reszelt friss torma (fagyasztóból)

1ek friss snidling

1ek olívaolaj

tálaláshoz magos pirítós, vaj, kapor, citromszelet, firssen őrölt bors

A krém hozzávalóit egyszerűen egy robotgépbe dobálom megmosva, megtisztítva, és krémesre pürésítem. Magos pirítóson tálalom friss kaporral, citromszelettel, frissen őrölt borssal.

Egyébként bármilyen más hallal, mint például a füstölt pisztráng, a füstölt hekk vagy a szardínia, remekül működik. Ha pedig a füstölt íz nem gyerebe, akkor itt a sima tonhalas verzió.

Éva

csütörtök
máj.092013

Iciri-piciri

Móricz Zsigmond: Iciri-piciri


Hajaj, hol volt, hol nem...Volt egyszer egy iciri-piciri házacska; 

ott lakott egy iciri-piciri kis macska.


Volt annak két iciri-piciri kis ökre,

rákaptak egy iciri-piciri kis tökre.


Csizmát húz az iciri-piciri kis macska,

hová lett az iciri-piciri barmocska.


Bejárja az iciri-piciri kis erdőt,

s nem leli az iciri-piciri tekergőt.


Bejárja az iciri-piciri kaszálót,

s nem látja az iciri-piciri kószálót.


Rátalál egy iciri-piciri kis tökre,

bánatában iciri-picirit meglökte.


Felfordult az iciri-piciri tököcske,

benne a két iciri-piciri ökröcske.


Megörült két iciri-piciri ökrének:

vége van az iciri-piciri mesének! 

 

TAVASZI ZÖLDSÉGES KÖLESSEL TÖLTÖTT SÜLT GÖMBCUKKÍNI FÜSTÖLT LAZACCAL, KAPROS-SPÁRGÁS CUKKÍNIPÜRÉN TÁLALVA

hozzávalók

2 gömbcukkíni

a töltelékhez

1/2 bögre köles vagy quinoa (nekem most utóbbi volt itthon)

1 bögre víz

1tk

1 répa

1 újhagyma

2 szál spárga (lehet fehér és zöld vegyesen)

2 gerezd fokhagyma

10 levél sóska

a püréhez

2ek olívaolaj

1 kis darab vaj

1 kisebb vöröshagyma

a két cukkíni kivájt belseje

8 szál spárga

1/2 bögre víz

2ek joghurt

1/2 csomag friss kapor

A cukkíniket megmosom, a kalapjukat levágom, a belsejüket kivájom (a kalapjáét is). A kivájt cukkínihúst egy szűrőbe teszem, megsózom, jól összeforgatom, hagyom "izzadni". A kölest átmosom, egy kisebb lábasba szórom, felöntöm a vízzel, és elkezdem megpárolni (ha szükséges, pótolom a vizet). Közben az újhagymát és a spárgát hosszában négyfelé vágom, és félcentis darabokra szelem. A ugyanekkora méretűre aprítom. A hagymát és a répát félúton a köleshez adom, és amíg azok is párolódnak, a sóskát megmosom, szárastól felaprítom, mint ahogy a petrezselymet szokás, a lazacot felcsíkozom. Amikor már mind a köles, mind a zöldségek megpuhultak, mehet bele a spárga és a fokhagyma. Két percig főzöm még a tölteléket, véhül elzárom alatta a gázt, és belekeverem a sóskát valamint a lazaccsíkokat.

A sütőt 180 fokra állítom. A cukkíniket a töltelékkel jó alaposan megtömöm, a kalapjukat ráteszem, meglocsolom olívaolajjal, és egy hőálló tálban 40 percig sütöm. 

A sütés vége előtt 10 perccel elkészítem a spárgás cukkínipürét. Ehhez a vajat és az olajat egy edényben felhevítem. A hagymát felaprítom, hozzáadom a zsiradékhoz, közepes lángon megdinsztelem, majd a kivájt és megsózott cukkínihúst beledobom, elkezdem párolni. Amíg a cukkíni puhul, a spárgák fejét és még egy 3-4 centis darabot a spárgák ugyanazon végéből levágok, félreteszek, a többit akkor, amikor a tök már kezd puhulni, hozzáadom az edény tartalmához, illetve belereszelem a fokhagymát. Ha a spárga is megpuhult, leveszem az edényt a tűzről, és az egészet lepürésítem krémesre. Végül felaprítom a kaprot és a félretett spárgadarabokat a püréhez keverem, és lassú tűzön két perc alatt összepárolom a bázissal, majd egy kanál joghurttal teszem kerekké az ízt.

Tálaláshoz a püréből merek a tányérok aljába, ráteszek egy-egy töltött cukkínit, csorgatok köré a töltelék kisült levéből, és meghintem a maradék kaporra, esetleg frissen őrölt borssal.

Szevasz Tavasz!

Éva

csütörtök
jan.122012

Jolly Joker

Azaz a vicces srác. Ő a beugró, a tuti befutó, aki minden helyeztben helytáll, ezzel felvidítva azt, aki magához veszi. Na, ilyen ez a leves. Legyen hétköznap, vendégség, Karácsony vagy épp Szilveszter, ezt a levest bármikor feltálalhatjuk, arról nem is beszélve, hogy az elkészítése is igen gyorsan megy. Maga az alap- és az ehhez társított füstölt íz jól ismert a magyar ember számára, csakhogy mi a lencsénket nem pürésítve fogyasztjuk, és a füstölt íz sem a könnyű halból, sokkal inkább a könnyűnek semmi szín alatt nem nevezhető kolbászból vagy csülökből származik tradicionálisan. Egy remek leveses könyvben találtam rá erre a receptre, amit kicsit saját szájízemre szabtam, és első alkalommal két éve Szilveszterkor, azóta pedig jó néhányszor, például idén Karácsonykor szolgáltam fel a ... mellett. A hétköznapi lencse a lazac által ünnepivé emelkedik, így jól megállja a helyét különleges menüsor nyitányaként is.

LENCSEKRÉMLEVES FÜSTÖLT LAZACCAL


hozzávalók


3ek olívaolaj

1 vöröshagyma

1 szárzeller

1 répa

4 gerezd fokhagyma

20dkg lencse

1.5l zöldségalaplé

2 babérlevél

frissen őrölt bors

1.5dl natúr joghurt

citrom

füstölt lazac

díszítéshez zellerlevél, citromhéj, tökmagolaj

A zöldségeket megtisztítom, felaprítom, az olajat felhevítem, és felhevített olajon alacsony lángon megdinsztelem. Amikor már üvegesek, beleszórom az edénybe a lencsét, összeforgatom a többi hozzávalóval, majd felöntöm az alaplével, beledobom a babérlevelet, és 2-30 percig fedő alatt főzöm a levest. Amikor a lencse már puha, kihalászom a babérleveleket, kiveszek négy evőkanálnyi lencsét, amit félreteszek, és egy botmixerrel lepürésítem a levest. Sózom, borsozom (ha nagyon krémesre akarom, akkor passzírozom - a visszamaradt sűrűjéből fokhagymával és fűszerekkel csinálhatok egy lencsepástétomot például, hogy az se vesszen kárba), hozzákeverem a joghurtot, kevés citrommal ízesítem, és azonnal forrón kínálom.

A tálaláshoz vékony csíkokra vágom a füstölt lazacot, minden tányér aljába teszek belőle keveset, rámerem a forró levest, amiben az azonnal megfő. A tányérokat kevés főtt lencsével, zellerlevéllel, citromhéjjal és tökmagolajjal díszítem, extra citromot, borsot és joghurtot kínálok mellé.

Igazi telitalálat!

Éva