Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék

Entries in fürjtojás (9)

péntek
ápr.032015

Japán húsvét?!

Igen, ez egy elég komoly vallási és kultúrális ellentmondás lenne önmagában, de ha a való életben nem is, ez az alkalmi házasság a fúziós konyha eszközeivel megteremthető. Az ihletet a minap a Terminálban kóstolt kacsa tataki adta, ami fogásból a pácolt gyömbér-szójaszósz-hagymachipsz hármasát emeltem át ide, amit a húsvétra jellemző füstölt ízekkel párosítottam sonka helyett surf and turf formában ezúttal füstült lazac és füstölt libamáj felhasználásával. Ezek persze kiáltottak a tormáért, de a japán konyhában megszokott wasabi helyett hagyományos reszelt tormával kanyarítottam vissza a tányért Európába. És ha már füst íz, meg torma, akkor persze tojás, abból is fürj illetve retek, de csíra formájában... az egész kompozíció mellé meg csak a poén kedvéért fafülgomba került. A frissen Japánból hazaérkező vedégeink azzal summázták: "Tökéletesen hozza Japán ízeit." ...és mégis én a húsvétot látom benne. A magam módján.

JAPÁN IHETÉSŰ HÚSVÉTI FÜSTÖLT LAZAC-LIBAMÁJTÁNYÉR FÜRJTOJÁSSAL, TORMÁVAL, GYÖMBÉRREL, RETEKCSÍRÁVAL

hozzávalók

1 füstölt, fűszeres libamáj (Culinaris)

20dkg füstölt lazac

1 marék szárított fafülgomba

1 cékla 

1dl szójaszósz

8db fürjtojás

1 marék retekcsíra

2-3ek tökmagolaj

2-3ek hagymachipsz

2ek szárított alga

2ek pácolt gyömbér

1ek frissen reszelt torma

saláta

A fafülgombát 20 percre hideg vízbe áztatom, majd tíz perc alatt puhára főzöm, lecsöpögtetem, félreteszem. A tojást két perc alatt félkeményre főzöm. A cékla levét gyümölcscentrifugával kipréselem, és pár percet marinálom benne a lazacdarabokat - már ha egy szép bíborszínt szeretnék. (Én így is tálaltam a vacsorához, viszont a másnapi napfényben történő fotózáshoz egy éjszakára benne hagytam a lazacot a pácban, ami így mélybordó színt öltött. Ízben nem jelentett különbséget, de látványra szebb, ha csak pár percig marináljuk a halat.) A májat vékony szeletekre vágom, és elhelyezem a tányérokon, mellé teszek a fafülgombából. Ráfektetem a pácolt halszeleteket. Körbeöntöm kevés szójaszósszal és tökmagolajjal. A kompozíció egyik végébe halmozok a tormából, a másikba a gyömbérből. A tálat meghintem a hagymachipsszel, félbevágott, megpucolt tojásfeleket rendezek el a hal és a máj körült, amire retekcsírát halmozok. Igény szerint egy-egy salátalevelet is tehetek a tányérra.

Kellemes ünnepeket!

Éva 

hétfő
márc.162015

Haltalpaló

Nem mondok újat azzal, hogy halat enni egészséges. Már mindenki kívülről fújja, hogy miért: tele van omega-3 zsírsavval, ami jótékony hatással van a szívműködésre és az érrendszerre, ahogy a benne található D-vitamin és szelén is elengedhetetlen a jó immunitáshoz. Mégis a viszolygás a haltól a magyar emberben általában erősebb, mint a belátás. Karácsonykor ugyan megerőszakoljuk magunkat, de az év többi részében marad a rántotthús. Pedig bizonyított tény, hogy ha heti egy-két alkalommal fogyasztunk halat, majd 40%-kal több esélyt adunk magunknak arra, hogy megússzunk egy szívbajt. A higanykérdést meg ugorjuk: annyi halat úgysem fogunk mi magyarok soha enni, hogy ezzel érdemben kelljen foglalkozunk!

JOGHURTOS MAKRÉLASALÁTA ALMÁVAL, ÉDESKÖMÉNNYEL

hozzávalók

1 egész füstölt makréla

1 alma

1 édeskömény

1 lilahagyma

1dl joghurt

1 tálca fürjtojás

1/2 citrom

A makrélát kifilézem, félreteszem, a fürjtojásokat keményre főzöm. Közben az almát, a hagymát és az édesköményt feldarabolom. A megpucolt tojásokat félbe vágom. A joghurtot elkeverem a citrommal és az édeskömény zöldjével, majd egy keverőtálban óvatosan összeforgatom a feldarabolt zöldséggel, gyümölccsel, és a hozzájuk tördelt hallal. A salátát tányérokba teszem, hagymakarikákkal és édesköméynkaporral díszítem.

Éva

szerda
okt.082014

Random Trip

Az elmúlt időszak egyik legkomolyabb zenei élményét jelentette az általam nagyra tartott és rendszeresen látogatott Random Trip koncertsorozat tegnapi jam sessionje, aholis olyan húzónevekkel turbózták fel az eseményt, mint Andrew Hefler (USA, Kék nyúl), Natalie Williams (UK, ex-Incognito), MC Kemon (GRA, Irie Maffia), DJ QC, Sárik Péter (Sárik Péter Trió), stb. Lehetett sejteni, hogy az este parádés lesz, de hogy ekkorát durran, arra talán maguk a zenészek sem számítottak a reakcióikból ítélve. A magassarkúban és decens kiskosztümben kezdő Natalie a koncert kétharmadára mezítláb pogózott a színpadon, MC Kemon "nem hiszem el" módra a fejét fogta egy-egy jól sikerült váratlan váltásnál, és moonwalkolt keresztbe a színpadon, a trombitás kvázi kardként himbálta a tébolyult taktusoknál a hangszerét, a billentyűs a székén pattogva ütötte a harmóniákat, miközben a hol funk, hol acid jazz, hol gospel, hol drum 'n base, hol raggae ritmusokat felvonultató zenei őrület közben a közönség üvöltve tomboló rajongással kísérte a szemünk előtt születő zenét. Frenetikus volt. Egy szimpla kedd este az A38-on.

Delov Jávor már több helyről besöpörte az elismerést ezért a jól szervezett keretek között már több mint öt évet megélt bombasztikus kezdeményezésért, ami egyre több jónevű muzsikust csábít a közös örömzenélésre. Nos, álljon itt egy extra "tribute" neki és a Random Trip minden eddigi és ezek után fellépő művészének.

A lenti leves egy tízperces "random trip", ami kilépő fogásként került az asztalra a gyerekeknek, koncertre eltáv előtt.

KAPROS LIME-OS KARALÉBÉ- ÉS ÉDESKRUMPLILEVES LAZACCAL ÉS FÜRJTOJÁSSAL

hozzávalók

1.5l zöldségalaplé 

2dl (kókusz)tejszín

1 fej karalábé a leveleivel

1 közepes édeskrumpli

1 vastagabb szelet lacacfilé

1 lime leve

1kk kókuszvirág-/nyírfacukor/méz

1 csokor kapor

6-8 fürjtojás

szükség szerint extra só

A fürjtojást lobogó vízben másfél perc alatt lágyra főzöm. Meghámozom, félreteszem.

Az alaplevet a (kókusz)tejszínnel felteszem forrni. Közben a zöldségeket meghámozom, hasábokra vágom, majd a levesalaphoz adom, és addig főzöm, hogy a darabok épp megpuhuljanak. Ezen a ponton a gázt elzárom. A lazacot felkozkázom, a kaprot aprítom, a megmosott karalábéleveleket felcsíkozom, mindent a leveshez adok, de azt már nem főzöm tovább. Végül lime-mal, némi édesítéssel és szükség szerint kevés sóval állítom be az ízeket.

Tálaláskor a tányér közepére halmozom a levesbetéteket, ráhelyezek egy fürjtöjást, körbeöntöm a lével, és ízlés szerint díszítem.

Hidegen, melegen egyaránt ajánlom.

Éva

hétfő
szept.292014

A mindenevő

A leghálásabb közönségem és a legfogékonyabb teszterem a legkisebb gyermekem, aki novemberben tölti be a 3. életévét. Lassan tényleg nincs az az elvetemült ízkombináció, amit ő ne fogadna lelkesen.

Ma a zöld színek adták az ihletet az ízek harmonizálására. Ezt is becsavarta szemrebbenés nélkül.

HIDEG WASABIS-ZÖLDALMÁS-ZELLERES TÖKFŐZELÉK FÜRJTOJÁSSAL, KAVIÁRRAL ÉS ALMAMUSTÁRRAL

hozzávalók

a püréhez

1 közepes spárgatök

2 szál újhagyma

2 gerezd fokhagyma

1 zöldalma

1 szárzeller

1ek

1ek almaecet

1tk méz

1/2 kocka vaj

1/2 lime leve és reszelt héja

a töksalátához

a meghámozott, kimagozott tök külsejéről citrushámozóval lehántott csíkok és szalagok

1ek olívaolaj

1/2 lime leve

1kk almaecet

pici

frissen őrölt bors

az almamustárhoz

1/4 alma

1tk wasabi

1kk almaecet

1/2kk méz

pici

tálaláshoz 

1ek feketeszezám

1ek olívaolaj

8db fürjtojás

1 doboz kaviár

tökmagolaj

joghurt

zöldborsócsíra

A püréhez a megtisztított, feldarabolt tököt (amiről előzetesen lehántottam néhány külső zöldebb zsülient és pár szalagot, amit jeges vízbe tettem felhasználásig), hagymát, fokhagymát, almát, zellerszárat felteszem annyi vízben párolódni, amennyi pont ellepi. Amikor a zöldség és gyümölcs puha, leszűröm, és pürésítem, majd átpasszírozom egy szűrőn, hogy minél selymesebb legyen. A vajjal, a sóval, az ecettel, a mézzel és a wasabival homnogénre dolgozom, kihűtöm. Tálalás előtt szintén egy szűrőn lecsöpögtetem.

Az így lapott lé gyakorlatilag egy ízes hideg tökleves lesz, amit pohárban joghurttal, tökmagolajjal és pirított durvára vágott tökmaggal kínálok pohárban egy másik menü nyitányaként, addig hűtőben tárolom.

A fürjtojásokat lobogó vízbe teszem pontosan másfél percre, hogy lágyra készüljenek, majd szintén kihűtöm, végül megpucolom őket.

Az almamustárhoz az almát megpárolom, majd lepürésítem a többi hozzávalóval.

A szezámmagot mozsárban összetöröm, olívaolajjal tovább dolgozom.

Az töksalátához elkészítem a vinaigrette-et. ...Mert egy életre megtanultam Széll Tamástól, hogy mindennek, amit a tányérra teszek, kell, hogy legyen íze.

A tál összeállításához a szezámpasztával díszítem a tányért, mellé a tökpüréből húzok egy csíkot a tányér közepére. A töksalátát beleforgatom a vinaigrette-be, és a püré tetejére halmozom. A tökszalagokat szintén mártom, majd feltekerve elhelyezem a tányéron. A joghurtból és a tökmagolajból csöppentek néhányat a püré mindkét oldalára, az almamustárból is pöttyözök, végül félbevágott fürjtojásokat helyezek el a tök körül, kaviárt halmozok a töksalátára, és zölborsócsírával fejezem be a tányért.

Éva

szerda
szept.242014

Keleti orvoslás

...aztán ígérem, lesz más is, mint a Távol-Kelet dicsőítése, de ha egyszer van mit éltetni rajta!

A fehérköpenyesek világában is megkérdőjelezhetetlen évezredes tanok komoly szerephez jutnak a mai orvoslásban, mégha csak kiegészítő vagy alternatív gyógyászat szintjén is tekintenek rájuk. Tünettompító tabletták helyett a test belső gyógyító mechanizmusait ösztönző praktikák, gyógymódok segítségül hívják a gyógynövényeket, az akupunktúrát, a masszázst, emellett az étrendterápiát is, a test egyensúlyának a helyreállítása vagy megőrzése céljából. 

A magam részéről hiszem, hogy az vagyok, amit eszem... vagy ahogy az aktuálisan az RTL Klub csatornáján futó, számomra nagyon szépemlékű forgatási élményekkel zárult Konyhafőnök című főzőversenyben szereplő egyik legkedvesebb egykori csapattársam, a méltán nagy népszerűségnek örvendő vizilabdás, Tóth Marci (magunk között csak 'Óriás') az egyik interjújában egy nyelvbotlás eredményeképp zárómondatként odabiggyesztette: "Azt eszem, ami vagyok!" Nos, Marcikám, ez szállóigegyanús!

TÁVOL-KELETI ZÖLDSÉGES CSIRKERAGULEVES 2

hozzávalók

1l csirkealaplé

4dl kókusztej

1 marék szárított fafülgomba

3cm friss gyömbér

1 citromnád

1ek vörös currypaszta (ha valaki csípősebbre vágyik, lehet növelni a mennyiségen)

4 kaffir lime levél

2 egész csirkemell

4ek halszósz

1 lilahagyma

1 répa

3 szem koktélparadicsom

3 szál újhagyma

1 lime leve

10 fürjtojás

hagymacsíra

szezámolaj

igény szerint extra chili

Az igaszsághoz hozzátartozik, hogy van egy kezdeti megfázásom. Energia és idő híján valamint a jobbulás reményében vágtam bele egy korábbi saját villámkreáció alternatívájának aktuálisan itthon fellelhető alapanyagokból történő megalkotásába.

A fafülgombát 2dl forró vízbe tíz percre beáztatom. Az alaplevet a kókusztejjel, a kaffir lime levéllel és a vörös curry pasztával felteszem forrni. Mellé egy kis edényben a tojás főzővizét hevítem, amiben majd a fürjtojásokat megfőzöm (1.5 perc, ha folyósra szeretném a belsejét, 3, ha keményre). Amíg a kókuszos levesalap felforr, előkészítek minden egyéb hozzávalót két fázisban: először a csirkemellet kockázom fel centisre illetve a gyömbért hámozom meg, vágom vékony szeletekre a citromnáddal együtt. Ezeket a gyöngyöző alaplébe teszem a fafülgombával és annak az áztatólevével együtt. Amíg a csirke és a gomba megfő valamint a fűszerek is kieresztik az aromájukat, a levesbe nyersen szánt hozzávalókkal dolgozom: a lilahagymát meghámozom, felcsíkozom, a megmosott paradicsomot felnégyelem, az újhagymát srégen felszeletelem, a megpucolt répát zsülienre vágom. Amikor a csirke már puha, a leves alatt elzárom a gázt, és belezúdítom az összes többi hozzávalót.

Forrón tálalom a levest félbevágott fürtojással, kevés hagymacsírával és pár csepp szezámolajjal, igény szerint extra chilivel.

Éva

hétfő
jan.272014

Zsír! Zsír! Zsír!

Méghogy a zsír rossz! Meg hogy óvakodnunk kéne a zsíros ételektől! Nos, kérem, nem a zsír az ember legnagyobb ellensége, hanem a gabona és a finomított cukor! Zsírból igazság szerint annyit ehetünk, amennyi belénk fér, ha a többit dobjuk. Zsírra nagy szüksége van a szervezetünknek: sok vitamin abban oldódik, az agyunk, az izmaink, a belső szerveink működését garantálja. Furcsa ellentmondásnak tűnik, de ha tisztes mennyiséget fogyasztunk zsírból, a szervezetünk nem érzi szükségét, hogy raktározza pánikszerűen az ínséges időkre. (Még egyszer: feltéve, ha a gabonát, cukrot mellőzzük!) Ellenben ha megspóroljuk magunktól a jótékony zsírokat (telítettet és telítetlent egyaránt, nem hidrogénezett, feldolgozottat), akkor beindul a riasztórendszer, és megkezdődik a tartalékok felhalmozása mindenből, amiből csak lehet. Szóval ne sajnáljuk magunktól a zsíros, finom falatokat, ha formában szeretnénk maradni és az egészségünket is meg kívánjuk őrizni. Íme egy csupa zsír reggeli, amiben mind az avokádó, mind a lazac, mind pedig a tojássárgája bővelkedik a zsírban.

FÜSTÖLT LAZACCAL ÉS FÜRJTOJÁSSAL GRILLEZETT AVOKÁDÓ

hozzávalók

1 avokádó

100g füstölt lazac

6 fürjtojás

1 szál újhagyma

, frissen őrölt bors

1-2 szem koktélparadicsom

díszítésnek tökmagolaj

A grillsütőt fölül-alul bekapcsolom. Az avokádót megmosom, félbevágom, és héjastól egy sütőtálcára ültetem. Réfektetem a cafatokra tépett lazacolt, beleütöm a fürjtojásokat, és betolom a grillrácsok közé. Kb. 7-8 perc alatt megsütöm. Akkor van kész, ha a tojásfehérje megkötött. Tányérra teszem, sózom, borsozom, szeletelt újhagymával és koktélparadicsommal kínálom tökmagolajjal körbelocsolva. Aki igényli, kísérheti pirítóssal és/vagy salátával. Kanalat terítek hozzá.

Éva

hétfő
dec.232013

Ünnepi reggeli

A legboldogabb pillanatok egyike mindannyiunk számára, amikor ráérős reggelek vagy reggelsorozatok keretében, miután mindenki kikászálódott kedvére az ágyából, körbeüljük az asztalt, és komótosan, jó hangulatban, nevetgélve együtt megreggelizünk. Ilyenkor nincs rohanás, sürgető szavak, feszültség, csak a nyugalom, a finom illatok, a kényeztető ízek, a lágy zene, a gyöngyöző gyerekkacaj és ha mázlik van, néhány kósza napsugár. Ez a mi békénk. Lola ilyenkor sugárzik a boldogsától, és azt hajtogatja, hogy micsoda nap ez, mennyire csodálatos lesz, ami így indul, vigyázzunk rá, el ne rontsuk egy rossz szóval se. Ez is mutatja, hogy egy gyereknek bár izgalmas a karácsonyi vagy szülinapi csomagbontás, az ajándék, ez ideig-óráig tart: a legjobban mindig annak örül, ha együtt vagyunk - szeretetben, békességben. Bizonyára azért értékeli ő is ennyire, mert tudja, hogy a nagyvárosi rohanó élet mellett ez sajnos nem lehet mindennapos... már ha nem vállaljuk, hogy ötkor kelünk. De megmarad nekünk a hétvégéken és a szünetek idején elköltött, így ilyenkor ünnepnek számító, édes életet idéző családi reggelik élménye. Mi pedig bedobozoljuk, és elraktározzuk az energiáit, hogy töltsön a többi fázós, sietős hajnalon is.

WASABIS LAZACTÁL AVOKÁDÓVAL, FÜRJTOJÁSSAL ÉS KECSKESAJTTAL

hozzávalók

200g füstölt lazac

1 avokádó

wasabi

1 szál újhagyma

2 lime

100g krémes kecskesajt

1 chili

hagymacsíra

15 fürjtojás

5 koktélparadicsom

frissen őrölt bors

tálaláshoz rozskréker

A tojásokat gyöngyöző vízben pár perc alatt keményre főzöm. Ezalatt a lazacszeleteket rózsákba rendezem, és tetszés szerint körépakolom a megmosott, felnégyelt paradicsomot, a kecskesajtszeleteket, a meghámozott, felcikkezett avokádót, a megtisztított, hosszában csíkokra vágott újhagymát és chilit, a geredzekre szelt lime-ot (közülük eggyel-kettővel megcsorgatom az avokádószeleteket, hogy ne barnuljanak hamar), borsozok,csírakupacokat halmozok random a sajtokra, végül a lehűtött fürjtojást is a tálra teszem, és wasabi pöttyökkel fejezem be a művet. Én rozskrékerrel, frissen facsart narancslével, és a magam számára egy forró zabmelange-zsal kínáltam a tálat, amin mindenki talált kedvérevalót. Én ezt a kanapét kreáltam magamnak belőle:

...És ezzel a történetnek még nincs vége! Maradt pár szelet avokádó, mutatóban kevés kecskesajt, csíra, wasabi, lime, fürjtojás és újhagyma a tálon. Kidobni nyilván nem terveztem, ezért kevés fokhagyma hozzáadásával az egészet gyorsan egy keverőtálban villával összedolgoztam, és így az újrafelhasználhatóság jegyében el is készült a wasbis fürjtojásos avokádókrém kegyelemdöfésnek.

Nekünk bearanyozta a reggelünket. Ajánlom a következő napok meghitt családi körben eltöltendő ünnepi reggeleire ezt az összeállítást szeretettel, békés karácsonyt kívánva ezzel minden kedves Olvasónknak!

Éva

kedd
dec.102013

Nagy erő egy kis tojásban

Amikor a hűtőben minden pár nélkül marad, és csak kóbor alapanyagok várják, hogy felhasználjam őket minden hozzáillő összetevő nélkül magányosan... Vagy mégsem? Volt egy adag brokkolim a biopiacról. Árválkodott még egy tálca fürjtojás, kevés krémes kecskesajt és egy tálca melegen füstölt pisztráng a frigóban az egyéb apróságok mellett. Szépen lassan összeállt, hogy mi lesz ebből. 

Gyerekkajának indult: az együtt megfőzött brokkolit és tojást (utóbbit nyilván pucolás után) összedaraboltam, és forrón összekevertem a kecskesajttal, amire végül rátördeltem a pisztrángot. Az ízharmónia olyan átütő volt, hogy ezt muszáj volt egy mutatós, akár ünnepi felnőtt fogássá konvertálnom. Így lett belőle egy terrine.

Apropó: gyerekkaja. Egy fürjtojás tápanyagtartalma öt (!!!) tyúktojáséval megegyező, ezért állítólag felmerült felsőbb szinten, hogy a közétkeztetésbe bevezetik. Alapgondolatnak kiváló, hiszen a fürjtojásnak remek élettani hatásai vannak: magas a foszfor-, vas-, kálium-, cink- valamint az A-, B1-, B2-, C-, D3-, E-vitamintartalma illetve megtalálható benne egy lizozim nevű enzim, amit a szervezet természetes antibiotikumának tartanak. A fürjtojásnak gyógyító hatást tulajdonítanak: segít légzőszervi megbetegedések, allergiás tünetek, asztma, különböző gyulladások, emésztőrendszeri panaszok esetén, emellett jótékonyan hat a szív és az idegrendszer működésre. Sőt, még potencianövelő hatása is van. Kérdés, hogy ekkora mennyiségben, amennyi ahhoz elegendő, hogy rendszeresen ellássák az ország menzára beiratott gyermeklakosságát, hogy lehet úgy előállítani, hogy a tömegtermelésre jellemző minőségi áldozatokat ne kelljen meghozni. Nyilván aki majd foganatosítja a döntést, tudni fogja a választ. Addig is mi mikroszinten előszeretettel fogyasztjuk.

KECSKESAJTOS BROKKOLI TERRINE FÜJTOJÁSSAL ÉS FÜSTÖLT PISZTRÁNGGAL

hozzávalók

500g brokkoli

2ek

100g krémes, kenhető kecskesajt

1 tálca (100g) melegen füstölt pisztráng

1 tálca (15db) fürjtojás

1 fej lilahagyma

1/4 szerecsendió

frissen őrölt bors

1/2 lime/citrom leve

díszítésnek brokkolicsíra, tökmagolaj és hagymaszeletek

A rózsáira szedett brokkolit és a feldarabolt szárát szokásomtól eltérően ezúttal nem gőz fölött párolom, hanem sós vízben megfőzöm a fürjtojással együtt, közben a hagymát megpucolom, és a felét felaprítom. Amikor a brokkoli már szinte teljesen puha, de még méregzöld, a tojás pedig keményre főtt, hideg vízzel átöblítem őket. A tojást meghámozom, félcentis kockákra vágom, alaposan elkeverem a sajttal, és a lilahagyma felkockázott felével. Kb. ekkorára aprítom a brokkolit és a halat is. Végül egy tálalógyűrű (az én esetemben négyzet) segítségével rétegesen összeállítom a terrine-t: alulra három-három evőkanál brokkolit teszek, jól lenyomkodom, majd rá halmozok két-két kanállal a sajtos tojásból, szintén lenyomkodom, végül a rátördelt haldarabokkal zárom a rétegeket, amit kevés lime- vagy citromlével megcsorgatok. Mindegyik torony tetejére egy-egy, a gyűrűbe belepasszoló poharat teszek nehezéknek, és beteszem a hűtőbe. Pár órával később leemelem a terrine-ekről a poharakat és a gyűrűket, és a maradék hagyma hajszálvékonyra vágott szeleteivel, kevés tökmagolajjal és csírával díszítve tálalom.

Mutatom, hogy néz ki pástétomnak, amikor pedig minden hozzávalót a díszítés kivételvével egy villával alaposan elkeverek, szinte habosra, pépesre. Ezt rozskrékeren vagy pirítós kenyéren kínálom salátával körítve.

Akár a kényelmesebb pástétomváltozatot, akár a hajszállal munkásabb terrine-t választja az ember, mndekettővel jól jár egy ünnepi menü nyitányaként vagy egy szép reggeli/tízórai/uzsonna formájában, esetleg könnyű vacsora gyanánt egy szép fehérborral kísérve.

Éva

szerda
máj.292013

Mindent bele

Kicsit olaszos ízvilág, egy halom vitamin és minimális főzési idő.

TAVASZI ZÖLDSÉGLEVES PARMEZÁNNAL ÉS FÜRJTOJÁSSAL

hozzávalók

4ek olívaolaj

4 szál újhagyma

4 gerezd fokhagyma

2dl fehérbor

1 kis karalábé

3 kis sárga cukkíni

3 kis zöld cukkíni

5 szál zöldspárga

5 szál fehérspárga

1.5l zöldségalaplé

1 csokor vegyes zöldfűszer (én kakukkfüvet és majoránnát használtam)

1 tálca (15db) fürjtojás

1 nagy marék spenót

100g parmezán plusz extra a tálaláshoz

1/4 citrom leve

1tk méz

frissen őrölt bors

Egy főzőedényben felhevítem az olajat. A hagymát hosszában felvágom, 3-4 centikre darabolom, és megdinsztelem az olajon. Belereszelem a fokhagymást, illatozásig pirítom, majd felöntöm a borral. A spárgát, ha szükséges, megtisztítom, szintén 3-4 centis darabokra szelem. A cukkínit és a karalábét megmosom, a cukkíni végeit levágom, és mindent 1cm átmérőjű, ugyancsak 3-4 centis hasábokra vágok. A zöldségeket a forró alaplével és a zöldfűszerekkel együtt a hagymához adom, felforralom, majd visszaveszem a lángot, és addig főzöm a levest, amíg minden meg nem puhulnak a zöldségek. Az egész nem tart tovább 10 percnél. A főzési idő felén túl beledobálom a levesbe a megmosott tojásokat és spenótleveleket. Amikor a leves kész a spenót is összeesett, ízesítem szükség szerint sóval, borssal, citromlével, mézzel, belereszelem a parmezánt, és forrón tálalom extra sajttal.

Éva