Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék
szerda
márc.092016

5 éve

5 éve még csak találgattam, vajon milyen lesz a ma 4 és fél éves kisebbik lányom szeme színe. 5 éve csak reméltem, hogy az a kis epizód a Nagypapámnál csupán egy múló pillanat a kórházi falak között, hisz ő sosem beteg, sőt: hajlott kora ellenére fára mászik, mozgó vonatról ugrál le, de még a világot is képes a nyakába venni, és átrepüli a földgolyót, hogy az Ausztráliában élő nővérét meglátogassa. 5 éve hittem, hogy még találkoznak, mert lesz egy szelet az időben, mikor mindketten itt vannak, és alkalmuk nyílik megismerni egymást. Másképp alakult: Mimi lefelé igyekezett hozzánk, a Nagypapám fölfelé tartott a Nagymamámhoz - legfeljebb útközben, egymás mellett elhaladva adhattak egymásnak egy pacsit. 5 éve, hogy elvesztettük Őt, így a szűk családunk utolsó negyedikgenerációs tagját. Ezzel a poszttal, benne az akkor megírt gondolataimmal valamint egy recepptel, amit biztos, hogy imádott volna az Öreg, az ő angyallá válásának szeretnék emléket állítani. 

...

2011. március 9. Szívem szerint csendben autóztam volna Lola balettórájáról hazafelé jövet. Nem volt kedvem beszélgetni. Én már tudtam... Tudtam, hogy elment, hogy többé nem szorongathatom a selymes péklapát kezét, hogy nem látom csillogó szemmel cukorkás papírt zörgetni, vagy ahogy a nap a még mindig markáns, barázdás arcát símogatja, mikor a kertben üldögél. Nem hallom mostantól mesét olvasni az unokájának, minthogy azt sem, ahogy felderülő arccal üdvözöl, mikor belépek az ajtón, hogy "Ééévikééém!". Azt tudtam, hogy nincs többé "Tatus". Azt nem tudtam, hogy vezessem föl Lolának. Nem tudtam, megmondjam-e neki, megmondahtom-e neki egyáltalán. Hiszen olyan kicsi még… 

Lola épp annyi volt akkor, mint ma Mimi: 4 és fél éves. Nem lehetett vele csendben utazni - máig nem lehet. Szokás szerint barchobáztunk, pedig ha valamikor, hát most nem voltam játékos kedvemben. Az esti dugóban araszolva ólomlábakon lépdeltek a percek, és nekem egyre nehezebb volt visszatartani a könnyeimet, miközben cikáztak a gondolataim. Lola érezte, hogy valami nem kerek, és a feladvány megfejtésére irányuló kérdései mindinkább a "Mi a baj, anya?" kérdéssorozatba csaptak át. Egy idő után hajthatatlanná vált, és követelte, modjam el, mi bánt - nyilvánvalóan nem tudtam ügyesen leplezni az agóniámat. Előtte semmit nem lehet. Egy darabig tartottam magam, csak noszogattam a az óra mutatóját, hogy mielőbb hazaérjünk, és jöjjön a nagyobb légtér, mint felmentő sereg, addig jobb híján talán kihúzom a “Nem értenéd meg, kicsi vagy még” sablonokat pukogtatva. Nem is tudom, miben reménykedtem. Hogy megúszom? Vagy hogy később könnyebb lesz? Ez az, amit nem lehet megúszni, legfeljebb elodázni. Itt sem a tér, sem az idő nem felmentő sereg. A gyerekeket nem lehet megvezetni. És különben is: mi az, hogy nem értené meg?! Miért ne értené meg?! Miért becsülöm alá ezt a kislányt, aki még soha egy helyzetben sem bizonyult kevésnek azokhoz a felnőttnek hitt gondolatokhoz, amikbe végül úgy döntöttünk, beavatjuk?! Meg, ugye, ott az a bizonyos hatodik érzék és minden, ami vele jár...

Én következtem. A hangya volt az aktuális feladványom. Azt kérdezte, veszélyes-e az a bizonyos állat. "Van olyan fajtája" - válaszoltam. Mire diadalittasan felkiáltott: “Tudom, melyik veszélyes: a tűzhangya, mert ha hozzáér valaki, azt megcsípi, és meghalhat!”, úgy éreztem, most vagy soha. Idétlen egy átkötés, de valahogy témánál vagyunk. Így hát mikor beálltam a garázsba, még járó motor mellett hátrafrodultam, a két kis kezét az enyémbe fogva belevágtam. “Manócska, mondnanom kell valamit.” Kerekedett a kis szeme. Nagy levegőt vettem, folytattam. “Biztos emlékszel, hogy mikor most otthon voltunk a Nagyiéknál, a Dédi kórházban volt.” Ő felderült arccal visszakérdezett: “Igen. És kijött, anya?” “Nem, Kicsim, nem jött ki… És már nem is fog…” Megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet, amit a megelőző órákban már azt hittem, mind kiadtam magamból, de nem sikerült: “Elaludt… Örök álomra szenderült.” Ő táguló pupillákkal, legörbülő szájjal, elcsukló hangon csak annyit kérdezett: “Meghalt?” Akkor már mindeketten sírtunk: “Igen, Kicsim, meg.” “És már soha többé nem nyitja ki a szemét?”- hüppögött. “Nem, Cicám. Itt a Földön nem, mert fölment a Mennyekbe, ahol most egy felhőn ülve lóbálja a lábát, és mosolyogva néz le ránk.” Lola zokogott. Én is. Az ölembe vettem, és síró hangon tovább meséltem neki, “Tudod mit fogunk tenni?” A fejét rázta potyogó könnyekkel. “Rajzolj valami szépet egy picike papírra a Dédinek. Én is írok neki egy üzenetet. Azt belebújtatjuk egy léggömbbe, felfújatjuk, hogy tudjon szállni, majd Te is szájfény, én is szájfény, adunk a léggömbre egy-egy nagy puszit, ráírjuk, hogy 'Dédinek nagy szeretettel', és fölengedjük. A lufi pedig felszáll egész addig a felhőig, ahol a Dédi ül, így biztosan megkapja az üzenetünket. “ “Jó” – mondta Lola. “És mostmár soha többet nem találkozunk, nem beszélünk vele?” “Nem, Kicsim,” – válaszoltam, a szűnni nem akaró könnyeit törölgetve – “de bármikor üzenni akarsz neki valamit, így megteheted, vagy csak simán beszélhetsz is hozzá. Ő innentől mindent lát, és mindent hall: látni fogja, milyen szépen balettozol, milyen ügyesen úszol, milyen csodálatos nagylánnyá fogsz cseperedni, és föntről mindvégig vigyázni fog Rád.” Csak bőgtem, és bőgtem, és bőgtem... “Az jó lesz”- mondta, de nem apadt könnypatak: “Anya, én most borzasztóan szomorú vagyok!” Tudom, Kicsim” – feleltem – “mindenki nagyon szomorú most. De mondok még valamit: a Dédi tovább él. Tudod hol? Itt, a kis szívedben.” Rátettem a kalapáló szívére a kezem, miközben nekem is záporoztak a könnyeim. Ő az enyémre tette a pici kezét. Magamhoz húztam, ő belebújt a kabátomba, és csendben sírdogáltunk egy percig. Ez volt a mi gyászpillanatunk. Aztán fölültettem, és annyit mondtam, mielőtt kiszálltunk a kocsiból: “Cicám, szeretnéd sokáig őrizni a Dédit az emlékeidben?” “Igen” – jött az azonnali válasz. “Azon akkor úgy segíthetünk, hogy a legutóbb készült képekből kiteszünk egy-kettőt a szobádba” – ajánlottam. “Az összeset” – mondta ő ellentmondtást nem tűrő hangon, én pedig egy bólintással nyugtáztam. Így lesz. A lenti egy ezek közül a képek közül.

Fél órát beszélgettünk összesen, a könnyeinkkel egyszer jobban, másszor kevésbé küzdve, utat engedve a fájdalomnak, hadd áradjon. Megdöbbentett, hogy négy és fél éves létére ez a kis teremtés micsoda értelemmel és érzelemmel reagál a halál őt is érintő hírére. Sokan azt gondolják, ezzel nem szabad egy ilyen idős gyereket terhelni. Lola kétéves kora óta érdeklődött a téma iránt, kérdezett, beszélgetett róla. Furcsálltuk is, kényelmetlen is volt, aztán felülemelkedtünk a magunk korlátain, és kielégítettük a kívnáncsiságát. Azóta született egy Mimink is, akinek hasonlóan természetes volt a téma onnantól szinte, hogy beszélni tudott. Öreg lélek minden gyerek, tele bölcsességgel, akik már most tudják, egyben velünk is megértetik, hogy a halál ugyan szomorú, de teljesen természetes velejárója az életünknek, akár a születés, és tabuként kezelni fölösleges. Kellő finomsággal erről is, mint minden másról érdemes beszélni, hiszen a létünk része, kikerülhetetlen. Mi úgy döntöttünk, megadjuk a kislányunknak is az esélyt, hogy elgyászolja a Dédpapáját az ő halála napján. Megtette. Megértette, megélte, úgy hatott rá, ahogy hatnia kellet: mélyen, megrázóan. Aztán egy fél óra múlva már mosolygott. Lefekvés után még átkiabált a szobájából: “Anya, én azt kívánom Neked, hogy ma a Dédivel álmodj.” Elszorult torokkal kipréseltem magamból, hogy “Én is Neked, Kicsim!” Mire ő: “Anya, most könnyes a szemed? Nekem már nem..” …És elaludt. 

Gondolunk Rád ma is, Dédi!

"MINDENMENTES" ÖTPERCES CSOKIMOUSSE 

hozzávalók

3 púpos ek kókuszvirágcukor

szűk 1dl víz

150g magas kakaótartalmú (min 65%) csokoládé

4 tojás

egy csipet

2dl kókusztejszín

A vizet felforralom, feloldom benne a cukrot, leveszem a tűzről, és beletördelem a csokit, amit aztán addig kevergetek a forró cukros oldatban, amíg teljesen homogén masszát nem kapok. A tojásokat kettéválasztom, a sárgáját fehéredésig habosítom, majd belekeverem az olvasztott csokiba. A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verem, és három ütemben hozzáforgatom a masszához vigyázva, hogy a ne törjem össze a habot, de az egyenletesen eloszoljon a csokiban. Végül a jól lehűtött, sűrű, akár kissé habbá is vert kókusztejszínt szintén beledolgozom a mousse-ba, amit aztán poharakba adagolok, és kínálásig, de legalább 2-3 órán kereszül hűtőben dermesztek.

Tatus, imádnád!

Évi

 

kedd
márc.082016

Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske...

Belefoghatnék a folklór gyerekdalok szövegének tematikai elemzésébe, és akkor ez rögtön átváltana egy 18+-os poszttá, ehelyett ezt hagyom egy másik alkalomra, és most inkább ünneplem, hogy az a zöld ág, meg az a zöld levelecske, aktuálisan a medvehagyma, a tavasz első igazi gasztrohírnökeként kibújik a földből, és elárasztja a piacokat.

Én magam azok közé tartozom, aki minden évszakot szeret: igen, a hideget, a havat, a borút, az esőt is... a szelet talán kevésbé, inkább csak a vitorlákba fogva nyáron. Sokakkal ellentétben én nem kezdek el rögtön Újév napján nyavajogni, miután lezavartuk az ünnepeket, hogy mostmár aztán jöhetne a tavasz. A magam részéről élvezem a téli hangulatokat, és szeretem is kimaxolni ezt a szezont a sok hozzá illő benti vagy épp szabadtéri programmal. Ezzel együtt tény, hogy ha már márciust mutat a naptár, akkor én is kezdem unni a hideget, az esőt, nálam is megkezdődik a lábrázós visszaszámlálás. A forralt bort lassan fröccsre váltanám, a jégpályák látogatását balatoni vitorlázásra, a kandallóropogást tábortűzre, a gyökérzöldségeket meg sok szép, zsenge zöldségre, gyümölcsre cserélném.

Ma is 3 fokra ébredtünk... Brrrrrr. Már majdnem elkezdtem morgolódni, mikor kidugta az orrát a nap, nyújtózott egyet, és hirtelen aranyba borította az egész házat, fényárban úszott minden. Ilyenkor nem tudok betelni a látvánnyal. Vajon csak átverés, vagy tényleg jön a tavasz? Márpedig ha a gyerekek iskolába, óvodába menet a hajnali napsugarak mellett ülnek a reggelizőasztalnál tágra nyílt szemmel, viháncolva az állólámpa fényének hunyorgó félhomálya helyett, akkor biztosan lehet tudni, hogy valami kontinentális ébredezésféle elkezdődött.

Nos, a medvét, meg a hagymát, de a medvehagymát sem igazán érdekli, hol tartunk hőfokban és a napsütéses órák számában mostanság: ők menetrend szerűen kidugják az orrukat, hajtásukat, kinek épp mije van. Én meg előszeretettel használom a konyhámban azt, amelyik hagyja magát, jelen esetben a medvehagymát hogy feldobjam a reggelünket, meg a Tiédet, kedves Olvasó.

MEDVEHAGYMÁS LAZACOS OMLETTMAKI

hozzávalók

2 tojás

1dl (zab)tej

1 csipet

1ek olívaolaj

10 levél medvehagyma

1 újhagyma

1 répa

1 retek

5cm-es kígyóuborkadarab

1kk frissen reszelt torma vagy wasabi

3 szelet füstölt lazac

A tojást a sóval és a zabtejjel felverem, és egy serpenyőben omlettet sütök belőle. Amíg a tojás sül, a zöldségeket megtiszítom, és gyufaszál vékonyságúra vágom. Egy folpackkal leterített bambuszalátéten a medvehagymákat színükkel lefelé elrendezem egy akkora körben, amekkora az omlett. A megsült tojáskorongot ráfektetem a medvehagymára, megkenem tetszőleges mennyiségű wasabikrémmel vagy tormát hintek rá. A zsülienre vágott zöldségeket egy csíkban az omlett harmadánál elrendezem, ráfektetem a lazacszeleteket, és a bambuszalátét segítségével szorosan feltekerem. Végül a hengert 3-5cm vastagságban felszeletelem, zöldsalátával, igény szerint pirítóssal kínálom. 

Ráérős reggeleket, de ha időben belefér, akár egy dolgos hétköznapot is ünnepibbé varázsolhatunk egy ilyen napindítóval.

Szép tavaszt!

Éva

csütörtök
jan.142016

Most vagy soha

Gyors elkészítés, intenzív ízhatás. Azonban vigyázat, amilyen hamar össze lehet dobni, legalább olyan gyorsan érdemes is beburkolni ezt az ínyencséget, mert ha kicsit is áll, a rák annyira "túlfő" az ananász savaiban, hogy gyakorlatilag képes szétmállni. Úgyhogy figyelem, ennek a fogásnak csak akkor állj neki, kedves Olvasó, ha instant tudod tálalni, fogyasztani, különben nem fog azzal az élvezeti értékkel bírni, amivel tud. Cserébe a gyorsaságért viszont megajándékoz egy csodásan üde, frissítő élménnyel az étel. (Alternatív megoldás, hogy a rákot teljesen nyersen, vagyis nem féligfőtt, rózsaszín állapotban, hanem szürkén adod hozzá az ananásztatárhoz, hogy a sav csak annyira marja meg, amennyire még pont jó.)

ANANÁSZTATÁR GYÖMBÉRES PIRÍTOTT GARNÉLÁVAL

hozzávalók

1 kisebb érett ananász

30dkg garnéla

1dl olívaolaj

bors

2cm gyömbér

1 lime

1 csokor korianderzöld

2 piros chilipaprika

Az olaj feléből, sóval, borssal és a lereszelt gyömbérrel készítek egy marinádot. A megtisztított rákfarkakat beleteszem a pácba, és hagyom állni pár percet. Egy grillserpenyőt felforrósítok, és a rákok mindkét oldalát egy perc alatt meggrillezem, visszahűtöm. Az ananászt meghámozom, és a rákkal együtt félcentis kockákra vágom. Egy keverőtálban összeforgatom a maradék olajjal, a lime levével és reszelt héjával, az előzetesen kimagozott, majd felaprított chilivel és korianderzölddel. Hidegen kínálom vöröshagymacsírával díszítve.

Éva

kedd
jan.122016

B.Ú.É.K. 2016!

2015. számomra igazán a változások éve volt. A legkevesebb, hogy hirtelen felindulásból hosszú barnából rövid szőkévé alakultam át egy átlagos májusi hétköznapon a család, barátok és ismerősök legnagyobb megdöbbenésére (majd jön a frissített kép - még nekem is szoknom kell, de rajongásig szeretem). A nagyobbik lányom keddről szerdára kiskamasz lett, egy hét alatt olvas el egy háromszáz oldalas regényt, felnőttként argumentál, a kisebbik négyévesen gyorsúszik, betűt vet és arat győzelmet felettünk a konstans érzelemkinyilvánításaival. Mindennap számtalan okot adnak rá, hogy büszkék legyünk rájuk - ebben nincs változás. Mindezek mellett lakhelyet és munkát váltottunk (utóbbit a másik felem), tartósan visszaköltözött a Balaton az életünkbe... éééés a szüleim is nálunk töltötték életünkben először a Szentestét illetve a karácsony első reggelét, ami csodásan sikerült. Óriási mérföldkövek ezek! De az elmúlt időszakban engem ért megannyi nem várt és sokkoló impulzus nyomán rohamléptekben változtam én magam is, formálódott a felfogásom és hozzáállásom dolgokat, embereket, elveket, helyzeteket illetően, amivel egyidőben óriási nagytakarítást végeztem belül és a környezetemben egyaránt. Ezáltal letisztult sokminden: leglalábbis én magam tisztábban látok. Célokat, értékeket, értéktelenségeket, és csak azokat az ambíciókat, energiákat, embereket őrzöm, amiről és akiről azt gondolom, helye van az életemben, érdemes arra, hogy maradjon. Így boldogan, békésen léptem át 2016-ba, immáron könnyedén elengedve minden egyebet, hogy csak az igazán lényegesre koncentrálhassak a jövőben. 

A főzéshez való viszonyom is sokat változott az elmúlt 365 napban. Még mindig az egyszerűség, elegancia és egészség jegyében alkotom meg a konyhában az ételeimet, de már másképp nyúlok az alapanyagokhoz, egyre inkább más alapanyagokhoz nyúlok, és olyan technikákkal igyekszem dolgozni, amivel közelíteni tudom a profi éttermekben előállított állagokat, ízeket. Rengeteget gyakorlok, igyekszem fejlődni, tanulni, inspirálódni, képezni magam itthoni körülmények között. Hogy ezeket miért nem osztom meg folyamatában a blogon? Nos, mostanában sok időt visz el a felkéréses tizenfős társaságok számára készített 5-6 fogásos bor- vagy egyéb tematikus vacsorák jelentette elfoglaltság. (A párom szerint ennek más semmi köze az egyszerűséghez, mire én megnyugtattam, hogy egy huszonkomponensből álló ötfogásos menü külön-külön tételei, higgye el, továbbra is többnyire egyszerűen elkészíthetők, de más, amikor ezek gyors egymásutánban és egy hadseregnyi emberre készülnek. A mai napig nem tuddom, meggyőztem-e.) Mindenesetre ez a magyarázata annak, hogy a blogolás kicsit alábbhagyott. Teszem hozzá, ha ezen főzések során végigfotóztam volna az elmúlt fél évben megfőzött vacsoramenük fogásait, akkor újabb száz recept állna sorban... Nem tudom, talán egyszer nekiállok, és elkészítem őket mind újra csak a blogra, mert az egyes vacsorák megálmodott és eredményesen lefőzött, a vendégek körében pedig egytől-egyig nagy sikert aratott ételsorait féltve őrzöm. Van is a fogások közt egy-két emlékezetes, mint például a nyári dinnyeconsommém citromfüves rákkal, vagy a 60 fokon sült malac fésűskaraj, a sashalfilém vajmártással, bok choyjal, esetleg a konfitált kacsával töltött wontonraviolim zsülienzöldekkel, tárkonyos szójamártással és nigella-maggal, vagy a dohányfagyi, amit nemrég csináltam, az olasz vaníliás főttkolbász, a cotechino házi birsalmamustárral és frissen sütött édesköményes szintén házi lepénykenyérrel, vagy most legutóbb egy helyben improvizált kókusztejes ötfűszeres gesztenyemousse gránátalmazselével, liofilizált málnával és csokival egy aktuális malac-lencse menüsor végén.

Az a menü - az egyébként azóta kérésre újrázott szilveszteri ételsorunk - egy vöröslencsehummusszal indult - ezt már itt bemutattam a blogon a pirított malacbőrrel együtt, amit hozzá kínáltam vendégváró gyanánt. Újdonság volt a malac fejéből készített terrine. Ehhez céklás tormapannacottát és pácolt lilahagymát társítottam, ezt fogom most közkinccsé tenni. A sorban következett egy kókusztejes lencsekrémleves (a fej főzőlevéből) zsülien répával, füstölt lazaccal és/vagy sonkachipsszel (ehhez hasonló is szerepelt már itt a blogon), a főfogás egy egészben lassan sült 8 kilós malac volt mandarinos, korianderes édeskömény-sütőtök- és belugalencsesalátával valamint édeskrumpipürével és jus-vel, végül a sort zárta a fent említett, helyben rögtönzött desszert, aminek az arányait majd megkísérlem újra belőni, hogy itt megoszthassam. A házi kókusztejes tojáslikőröm és egy forralt almás-mazsolás fehérbor komplettírozta a vacsorát. A malacra hatan voltunk 31-én... mondanom sem, kell, napokig ettük. Készült belőle egy japán leves (sohhhha többet nem állok neki, annyira bonyolult és időigényes), egy pikk-pakk enchilada Mautner Zsófi receptje nyomán, saláta, miegymás. Ezek után nem gondoltam volna, hogy egy baráti felkérés alkalmával 5-én 16 főre újra végigfőzött ételsort ugyanolyan lelkesen fogjuk végigenni. Pedig de!

MALACFEJTERRINE 

hozzávalók

1 malacfej

2 vöröshagyma

4 répa

1/2 zellergumó

1/2 édesköménygumó (elhagyható)

1 fej fokhagyma

2 fehérrépa

4 babérlevél

1-1ek szegfűbors, szemesbors, koriandermag

2-3 csillagánizs (elhagyható)

4ek

A malacfejet beleteszem egy kuktába a hámozatlan, de jól megmosott, hanyagul felekre, negyedekre darabolt zöldségekkel és az egész fűszerekkel valamint a sóval, és felöntöm annyi vízzel, hogy pont ellepje. (En egyik alkalommal egy nyolc-, a másik alkalommal egy tízkilós malacot vettem, annak a fejét használtam fel. Előbbi egy 3 literes, utóbbi csak egy 5 literes kuktában volt patent.) Rázárom a kukta fedelét, és a fej méretétől függően főzöm 1-2 órán keresztül, amíg a fül teljesen meg nem puhul. Ha megfőtt a fej, a főzőlevet leszűröm (én eltettem, mert pazar alapléként szolgált a lencseleveshez, ahogy már említettem, de ha azonnal nem tudom felhasználni, fagyasztva is eláll, csak kidobni kár), a zöldségeket igényszerint elfogyasztom vagy kukázom. A koponyáról lefejtem a húst és bőrt a füllel és az orral együtt, egy tálba teszem. (Amit kidobok, az a szem és a koponyacsontok.) A velőt fokhagymás pirítóson külön bepuszilom - ez a séf ajándéka -, a nyelvet pedig eldöntöm, hogy félreteszem egy másik ínyenc fogáshoz, vagy beleteszem a terrine-be. (Én ezúttal az A-t választottam.)

Most jön a technikaóra: egy kisebb (0.6l), terrine-formát kibélelek hosszában és keresztben is egy-egy folpackkal úgy, hogy túlnyúljon (ez segít majd kiemelni). A lefejtett húst, bőrt, fület, orrot egész egyszerűen azokban a nagy darabokban, ahogy sikerült, belenyomkodom alaposan a formába, amennyire légmentesen csak tudom. Ha maradt még hely a formában, felöntöm néhány kanál alaplével, hogy kitöltse a hézagokat. A túlnyúló részeket mindenhonnan ráhajtogatva zárom a terrine csomagolását a fóliával. Most jön a nehezék. A terrine forma tetejét egy kartonon körberajzolom, a kartont kivágom, alufóliába becsomagolom, ráteszem a befóliázott terrine-re, és súly gyanánt rápakolok egy nehezebb konzervet vagy bármi hasonlót (én egy kilós szögletes kúkuszzsírral terheltem a pakkot). Így mehet egy fél napra/napra a hűtőbe.

A fej porcaiban és bőrében annyi csodálatos kollagén van (a bőrünk és ízületeink legjobb barátja), hogy csodálatosan összekocsonyásítja a terrine-t rövid idő alatt, aminek következtében amikor tálalni szeretném a fogást, miután kiemelem a fólia segítségével a formából, lefordítom, egy éles késsel egyszerűen csak vékonyra felszeletelem... ha tányéron szeretném kínálni. De tehetem egyben is az asztal közepére ecetes, jeges vízben pácolt vékonyra szelt sonkahagymával és fekete szezámmal, esetleg kevés friss korianderzölddel megszórva. Úgy is látványos lesz. Én tányérokon kínáltam a fentiek mellett céklás tormapannacottával. Ennek a receptjét egy következő posztban írom.

Nem kell félni, nem fog fájni! Amilyen bizarr, olyan mennyei fogás!

BÚÉK!

Éva

csütörtök
dec.102015

Ne tessék aggódni!

Itt vagyunk, ragyogunk! Őrület mennyiségű megkeresést kaptunk minden fórumon, hogy hová lett a blog. Őszintén szólva nagyon meglepett. Ilyekor derül ki, mennyien használjátok napi szinten a recepteket, kedves Olvasók, mert egyébként az interaktivitás nem igazán jellemző Rátok: suttyomfelhasználás folyik itt, kérem. Leglábbis előttünk teljes titokban marad, hogy milyen gyakran, mit és mennyit főztök az oldalról, mik a kedvenc receptjeitek, mennyire szeretitek vagy épp nem szeretitek az oldalt. Csupán a napi látogatottságból és az oldalnyitásokból valamint a legnézettebb oldalakból, keresőszavakból tudunk bármit leszűrni az olvasói szokásaitokra vonatkozóan. Aztán hogy mit valósítotok meg a receptekből, mi az, ami visszetérő vendég is lesz akár az asztalotokon, nos, ezekről vajmi keveset tudunk, mert nem meséltek. Pedig nagyon örülnénk neki. Kérdéseitek is ritkán vannak, pedig örömmel "beszélgetnénk" Veletek. Szóval bátorítunk Benneteket arra, hogy kérdezzetek, véleményezzetek, sztorizzatok itt nálunk a kommentekben, vagy akár a FB oldalunkon, tudassátok velünk, mit csinálunk jól vagy épp rosszul, hogy Nektek van-e sikerélményetek a receptekkel, hogy tudjuk, merre fejlódjünk, és egy kicsit talán jobban meg is ismerjünk Benneteket így 5 év után.

Summa summarum: egy aprócska technikai szünet után újra elérhető a Spooon a teljes, közel 700 receptes tartalmával, lehet újra bátran mazsolázni, tervezni a karácsonyi menüt. És hogy ne csak a régiek közül tudjatok szemezgetni, az "éheztetés" után rögtön egy könnyed, exotikus újdonsággal is jövünk a "kis meló, nagy villantás" típusú tortareceptjeink sorában.

LICHIS-MÁKOS TÚRÓTORTA

hozzávalók

2 tojás

2ek (kókuszvirág)cukor

3ek mákliszt

1/2 kk sütőpor

csipet

2dl natúr joghurt

20dkg túró

1 vaníliarúd

12 lapzselatin

2dl forró víz

1 és 1/4 citrom leve valamint 1/2 citrom reszelt héja

10dkg méz

20db friss lichi (Lidlben ilyentájt már szokott lenni)

1 gránátalma leve

3ek (nyírfa)cukor

1ek rózsavíz

A tojássárgáját a kókuszcukorral habosítom, beledolgozom a sütőporral elkevert máklisztet, majd a sóval kemény habbá vert tojásfehérjét beleforgatom. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, amit 180 fokos sütőbe teszek 20 percre. A kész tésztát kihűtöm, egy 18 centis tortaformával kiszúrom, a forma alját a piskótakoronggal bélelem. A zselatint ketté osztva hideg vízbe áztatom. A túrót, a joghurtot, a vaníliarúd kikapart magját, a mézet a 1/4 citrom levével és reszelt héjával 10 percig habosítom turmixgépben. A fele kicsavart zselatinlapot 1dl forróvízben csomómentesre keverem, hozzáadom a túrós alaphoz, összeturmixolom, majd a tölteléket a piskótára öntöm, hűtőben dermesztem. A lichiket meghámozom, durvára aprítom, hozzáadom az egész citrom és gránátalma kifacsart levét valamint a rózsavizet. A maradék kifacsart zselatinlapot és a nyírfacukrot 1dl forró vízben feloldom, elkeverem a lichis gyümölcslevekkel, majd a túrós töltelékre öntöm. Pár órás hűtést követően kínálom a tortát.

Kellemes ünnepi készülődést kívánok!

Éva

hétfő
nov.162015

Belevágok

Napok óta a hétvégi események nyomán születő reakciókat figyelem, a körülöttem lévő közvetlen és tágabb környezetem, a világ, a politika, a sajtó, a hétköznapi ember, a barát, a család, az ismerős reakcióit. A felháborodás, a megrendülés, a szomorúság, a düh, a félelem sok formában ölt testet, de gyakran a leírt vagy elmondott szavak és a mögöttes gondolatok kifejezetten sokkolóak, ezen eszmék általánossá válásának következménye pedig nem kevésbé ijesztő, mint maga a terror... kvázi beláthatatlan.

Az ember ösztönösen érez, a civilizált ember ezeket az érzelmeket aztán hagyja leülepedni, majd újrakeretezi őket, megszelídíti a szívét, a gondolatait, megrázza magát és továbblép. Az egyetlen lehetséges irányba: a megbékélés irányába. Tömegesen tették ki a napokban a felhasználók Martin Luther King örökérvényű idézetét a Facebookra, miszerint "A sötétség nem tudja a sötétséget kiűzni. Csak a fény képes rá. A gyűlölet nem tudja a gyűlöletet legyőzni. Csak a szeretet képes rá." A félelemkeltés egy rendkívül hatékony fegyver, amire mi, emberek jól kiszámíthatóan reagálunk. Bezártjuk az ajtóinkat, ablakainkat, szívünket, határainkat mindenki előtt, aki csak kicsit is hasonlít arra, aki fenyeget minket, és ezzel engedtünk a terrornak, belementünk a másik oldal élet-halál játékba. Ahelyett, hogy az elutasításunkat a megfelelő irányba csatornáznánk, és felmérnénk annak a vészélyét, amit az általánosítás hordoz magában. Ha elvakult félelmünkben hátat fordítunk az egyetlen lehetséges megoldásnak, összefogás és integráció helyett szegregálunk, az kikerülhetetlenül széthullást, szembenállást, háborút eredményez.

Sok muzulmán barátom él a világban szerte. Huszonéve meglévő barátaim. Aggódom értük. Vajon éri-e őket bántódás amiatt, mert ők kelet felé imádkoznak, Ramadánt ülnek és jobbról balra írnak alá. És aggódom magunkért, akik rendre beleesünk az előítéletes gondolkodás primitív csapdájába.

Amikor a kislányomnak a hétvégi eseményeket próbáltam a kilencéves fejében helyretenni, mielőtt az iskolában rázúdulnak a még mit sem sejtő kicsi gyerekek otthonról hozott sokat sejtető félmondatai, emberekről beszéltem neki: jó és rossz emberekről, nem pedig jó és rossz népekről. Merthogy ezt fontos már ilyen idős korában is tudni megkülönböztetnie. Fontos, hogy úgy nőjön föl, hogy tudja: bizonyos emberek és tetteik nem definiálják a velük azonos színű, vallású, származású embereket. Az ő iskolájába is járnak muszlim gyerekek. Úgy engedtem el ma reggel, hogy kértem, vigyázzanak egymásra. Részünkről kezdettől tudatos döntés, hogy sokszínű és vegyes kultúrájú közegbe járatjuk a gyerekeinket, és igyekszünk a legjobb tudásunk szerint toleranciára nevelni őket. Mégis aggódom. Mert bár nemzetközi iskola révén az "emberanyag" összetétele szülői vonatkozásban is magasabb iskolázottságot és haladóbb gondolkodást feltételez, mégis akadhat egy-egy más látásmóddal rendelkező "felnőtt", akinek egy kellően át nem gondolt, felelőtlenül elejtett, vagy épp szándékosan szajkózott ártó mondata beszivárog a kis közösségükbe, és rést üthet a féltve őrzött tolerancia pajzsán. Bízom az iskolában, bízom az iskola szellemiségében, és hogy azt megfelelően tudja közvetíteni a gyerekek felé, az általuk hőn hirdetett és védelmezett szabad gondolkodásra nevelve a kicsiket.

Egy másik kép is eszembe jut, amit sokat láttam keringeni a neten. Két kislányt ábrázol, egy feketét és egy fehéret, ahol az előbbi az utóbbi arcát símogatja, a felirat pedig: "A rasszizmus nem velünk születik. Megtanítják nekünk." Hát legyünk rossz nebulók! Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, kizökkenteni, ne engedjük, hogy a negatív érzelmek, mint a harag, a düh, a félelem befészkeljék magukat az érzéseinkbe, a gondolatainkba, a mindennapjainkba! Tudjunk szeretni előítéleten túl, élni terrortámadások után, értékelni a szabadságot, élvezni, hogy sokszínű a világ, és bízni, bízni, bízni abban, hogy ez így van jól.

Én ezt a gondolatmenetet szimbolikusan egy csodás közel-keleti fogással, az izraeli vagy más források szerint arab lecsóval, zárom. És innen üdvözlöm az európai, az arab, a latino, az ázsiai, a heteró, a meleg, a fekete, a fehér, a zsidó, a muzulmán barátaimat világszerte, valamint Néhányótokat ott, Párizsban, akik mind a "safe" gombra kattinthattatok szombaton. #parisisaboutlife #lifeisaboutliving #peace

SHAKSHUKA

hozzávalók

1/2dl olívaolaj

1 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

1 piros kápiapaprika

1ek őrölt római kömény

1tk őrölt koriander

1ek őrölt édes pirospaprika

1 csipet cayannebors

1 paradicsomkonzerv

3 tojás

5dkg fetasajt

1/2 csokor korianderzöld

A felszeletelt hagymát és paprikát az olajon 20 percig dinsztelem alacsony lángon. Hozzáadom a felszeletelt fokhagymát, az őrölt fűszereket, és lepirítom kicsit, majd felöntöm a paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom, elkeverem. A masszát egy tűzálló tálba teszem, rámorzsolom a fetát, a tetejére ütöm a tojásokat, és 180 fokra előmelegített sütőben 7-8 percig sütöm. Friss korianderzölddel és chilipehellyel kínálom. 

Éva

hétfő
nov.092015

Káko bugye, ták bugye!

Azaz "Ahogy lesz, úgy lesz!" - már ahogy a művelt francia mondja... persze tótul. Tőlem ennél többre nem futja.

Pici gyerekként gyakran hallottam az anyai nagyszüleimet egy másik nyelven beszélni, amikor nem akarták, hogy értsem, miről van szó, de számomra természetes jelenség volt, a mindennapok része. Ahogy a felénk gyakran hallott idegen hangzású, -szki végződésű nevek, mint a Valánszki, Hrabovszki, hogy a többeknek ismerősen csengő Pribojszki nevet már ne is említsem (igen, a Matyi barátom, a híres blues szájharmónikás), jelenléte is alapértelmezett volt. Csak akkor tűnt fel, hogy ezen nevek előfordulása korántsem olyan általános mindenütt, mint nálunk, amikor más városokban, ahol laktam, már ilyen koncentrációban nem találkoztam velük. Valahol ekkortájt esett le, hogy a tót sem a nagyszülők mindenhol használt kiváltságos "titoknyelve". Utánaolvasva hamar szembejött a történelem és a saját, soha nem tárgyalt gyökereim. Azt tudtam, hogy a Bezzegh ág valami régi magyar nemesi vérvonal, de a Horváth ágáról a családomnak nem voltak ismereteim. Ahhoz viszont még kérdeznem sem kellett, hogy sejtsem, szlovák őseim is lehettek, ha mindkét nagyszülőm folyékonyan beszél tótul. 

Ma a hazánkban számon tartott 13 nemzeti és etnikai kisebbség között egy jelentős népcsoportról beszélünk a szlovákok esetében: lélekszámát tekintve a harmadik a romák és svábok után. Legtöbbjük a Pilis téréségében illetve Békés megyében él, a hazai szlovákság kulturális központja pedig épp Békéscsaba, ahonnan én származom. Itt található a szlovák konzulátus is. Adódik azonnal a kérdés, hogy Felvidékhez nem éppen Békésmegye van a legközelebb, mégis hogy keveredtek a Viharsarokba épp a legnagyobb számban a tótok. A XVII. sz. végén - XVIII. sz. elején zajló első bevándorlási hullámban betelepülő szlovákokat egy második, majd harmadik és negyedik hullámban a betelepített szlovákok követték: az ő vándorlásuk és betelepítéseik a század derekától valahol a 20. század közepéig tartottak. Ma is számos kulturális örökség, utcatábla, ünnep őrzi a szlovák kultúrát a térségben. 

Én az alábbi recepttel szeretnék ezúton is hozzájárulni a hagyományápoláshoz és adózni az anyai nagyszüleim emlékének, ami tulajdonképpen egy rém egyszerű serpenyős pirított juhtúrós tészta, eredeti nevén: brindzás haluska. Az ételt a Nagymamám a nevében szereplő utalással ellentétben sosem burgonyás galuskával, hanem mint minden mást, házilag kézzel gyúrt tésztával készítette (ennek a tésztának a receptjét sajnos a Nagypapa elkótyavetyélhette az összes többi kézzel írt, bőrkötéses könyvben őrzött családi recepttel együtt a helyi bolhapiacon). A túrót mindig a piacon vette hajlott hátú, kendős, feketébe öltözött néniktől. Az ő általa készített fogás annyiból állt, hogy a túróval összeforgatott tésztát lepirította egy füstölésig hevített vasserpenyőben. Tehát valójában nem galuska, nincs benne szalonnapörc sem, egyszerűbb ennél. Ezért lehet hogy nem is igazi brindzás haluska, de mivel ő annak hívta, én meg így hallottam vagy 30 éven át, az ő tiszteletére így hagyom... (Bővebben az eredeti ételről itt.)

Figyelem! Amint a brindza a serpenyőhöz ér, orrfacsaróan erős szagok fognak feltörni. Apám ezen a ponton mindig kifordult a konyhából, és csak hosszas szellőztetés után volt hajlandó szidkozódva visszatérni. De én imádom. A gyerekkoromat idézi. Az ízek pedig... Nos, amilyen szipmla az étel, annyira megdöbbentő az ízrobbanás, amit okoz. Megéri azt a sokat ígérő, intenzív szagot kibírni!

BRINDZÁS HALUSKA

hozzávalók

100G finomliszt

1 tojássárgája

víz

125g erős juhtúró (brindza)

A tojássárgájából kevés vízzel és egy csipet sóval tésztát gyúrok, amit 20 percig hűtőben pihentetek, majd tésztagéppel kinyújtom (nem a legvékonyabbra), felhengergetem, és félcentis csíkokra vágom, majd lobogó sós vízben egy perc alatt megfőzöm. Egy serpenyőbe teszem a brindzát, összeforgatom a megfőtt tésztával, és mindenhol lepirítom – ha kicsit szenes, még jól is áll neki. Tálaláskor sózom. 

Éva

péntek
nov.062015

Tovább is van, mondjam még?

Gyors, praktikus receptekből jól állunk szám szerint: bő 100db szezonális ételkreáció várja még a sorát befotózva, megírt szöveggel, csak épp posztolni kell. Azt nem lehet ránk sütni, hogy terméketlenek vagyunk!

A hétvégi kirándulásokhoz vagy otthoni kuckózáshoz ezúttal jómagam újra egy lisztmentes édeset ajánlok szeretettel. Ha elkészítitek, örülnék egy-egy kósza visszajelzésnek, hogy milyennek találtátok akár ízben, akár elkészíthetőségben. Hajrá!

MINI MÁKOS-NARANCSOS SERPENYŐS SAJTTORTA

hozzávalók

3 tojás

1 csipet

5dkg (kókuszvirág)cukor

3ek mákliszt

1kk sütőpor

kevés zsiradék a sütéshez

1 doboz krémsajt

4ek narancsvaj

A tojássárgáját a cukorral felhabosítom, hozzádolgozom a sütőporral elkevert máklisztet, óvatosan beleforgatom a sóval felvert tojásfehérjét. A masszát egy kiolajozott, felforrósított serpenyőben két adagban készítem el: elterítem, és alacsony lángon megsütöm a tészták mindkét oldalát, majd félreteszem hűlni. A krémsajtot közben egy gépi habverővel felhabosítom, és a narancsvajat kanalanként hozzádolgozom a géppel. Tálaláshoz a tésztákból egy tálalógyűrűvel/kiszúróval körlapokat vágok ki, és a krémmel a gyűrűn belül rétegzem. Végül a gyűrűt óvatosan lehúzom a tortácská(k)ról, narancsszerpentinnel dekorálok.

Szép hétvégét!

Éva

hétfő
nov.022015

Mivé lettél, Kolbászfeszt?!

Békéscsabai lány lévén már az anyatejjel szívtam magamba a családi hagyomány alapján évtizedek óta készülő, mára mesteri magaslatokba emelt házikolbászunk "ilyennek kell lenni" ízét, illatát, színét, amihez foghatót minden elfogultság nélkül mondom, még sosem kóstoltam. (Na, jó, Árpás Lacié volt az első, ahol elbozonytalanodtam látva, hogy úgy is néz ki, az íze is kísértetiesen hasonló... még az is lehet, hogy ugyanaz? De nem. Csak szimplán kiváló.) Mint a véres kardot, büszkén is hordozom ajándékba a szüleim keze munkáját, külföldre vásárfiának, veszem elő sokfogásos vacsorák végén a vendégeknek a család büszkeségét. Emlékszem még a panelben a nagyszüleim (meg párhuzamosan minden élő és mozgó csabai) hokedlis sufnituning kolbász- és hurkatöltés mutatványára a disznóvágások idején. Na, neeeem. Az én Papám, aki hírhedt maximalista, mára a több évtizedes tapasztalatával akár doktori disszertációt is tudna írni a füstölés módszertanának mikéntjéről, a használandó hús és paprika milyenségéről, a szárítás, a tárolás metodikájáról. Ezt a receptet nem lehet csak úgy elkérni. Illetve el lehet, csak sosem lesz olyan... Ezért ennek a leírásába most bele sem fogok. Ehelyett a hétvégi Csabai Kolbászfesztivál "élményén" felbuzdulva egy saját kis disznótorszemelvényt mutatok a tőlem megszokott kicsit más formában. Talán ezzel sikerül magamban helyrebillentenem a mostmár többedjére tapasztalt csalódottságot, hogy a Kolbászfesztivál sem a régi...

RIZSPAPÍRBAN SÜLT MÁJAS HURKA PIRÍTOTT SAVANYÚKÁPOSZTÁVAL

hozzávalók

10dkg füstölt zsírszalonna

1 fej vöröshagyma

2 adag csirkeparólék (nyak, szív, zúza, máj - amikor egész csirkét sütök, a benne lévő zacskónyi aprólékot lefagyasztom, két csirke után adott a mennyiség)

1kk só, frissen őrölt bors

2 gerezd fokhagyma

2 ág majoránna

6 lap rizspapír

1dl zsír

1/2kg savanyúkáposzta

A felcsíkozott szalonna felét közepes lángon kiolvasztom a majorannával, lepirítom benne a csirkenyakat, zúzát, szívet, sózom, borsozom. Hozzáadom a felaprított hagymát és fokhagymát, üvegesre párolom, végül a májat, aminek minden oldalát csak egy percig pirítom. A megsült szívet, zúzát, májat és a nyakcsontól lefejtett húst géppel vagy késsel darabosra aprítom, majd egy villával formázható masszává összedolgozom. Ujjnyi adagokat teszek a benedvesített rizslapokra, feltekerem őket, majd a hurkák minden oldalát forró zsíron megsütöm. Párhuzamosan a maradék csíkozott szalonnát kiolvasztom, magas lángon lepirítom rajta a káposztát, amit aztán tányérokba szedek, és a félbevágott hurkákkal kínálom. Kevés mustár is jól áll a fogásnak.

Éva

péntek
okt.302015

Kenyér "kviki"

Van, hogy nincs. Mármint "már minálunk". Sőt, leginkább ez a jellemző. Nem tartunk itthon kenyeret. Cikázik eleget az inzulinjuk a gyerekeknek az iskolai-óvodai étkezésben. Aztán van, hogy jó volna, ha lenne... ugye.

Ilyenkor jó az is, hogy van net, Jamie, meg én, aki hajlandó megcisnálni, és így perceken belül van mit betölteni, megkenni, mártogatni, megpakolni... uzsonnás pakkba csomagolni a maradékot.

RÓMAIKÖMÉNYES LEPÉNYKENYÉR

hozzávalók

1dl joghurt

10dkg finomliszt plusz kevés a gyúráshoz, nyújtáshoz

1kk

1kk szódabikarbóna

1ek egész rómaiköménymag

1/2 dl olívaolaj

A lisztet a sóval, a szódabikarbónával és a durvávra zúzott római köménnyel elkeverem, majd jól összedolgozom a joghurttal, ami tésztát aztán pár percig dagasztok. A simává gyúrt tésztát egy folpackba csomagolva hűtőbe teszem. 20-30 perc elteltével kiveszem a tésztát a hűtőből, négy egyenlő részre osztom, lisztezett deszkán tetszőleges formára nyújtom, és füstölésig hevített száraz serpenyőben pár perc alatt a lepénykenyerek mindkét oldalát megsütöm. Kevés olívaolajjal meglocsolva kínálom.

Éva