Évszakok

tavasz  /  nyár  /  ősz  /  tél

 

Címkék
szerda
febr.052014

Gyerekkéz

A gyerekeket már egész korántól be lehet vonni a konyhai ténykedésbe kezdve a vásárlástól, amikor megbeszéljük az üzletben, piacon látott portékák kapcsán, hogy mi micsoda, azon át, hogy otthon a főzés során kiadagoljuk és elkeverjük a hozzávalókat, közösen terítünk, tálalunk, addig, hogy nagyobb korban már a piacon a fizetésnél együtt számolgatjuk, mi hány forint, mennyit adunk, kapunk vissza. Ha kertünk van, együtt gondozhatjuk a fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket, és arathatjuk le a gyümölcsét a munkánknak. Ez mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy fiatal felnőtt/felnőtt korában egy nyitott, érdeklődő emberré váljon a gyermekünk, akinek magától értetődő a tiszta, minőségi étel és a főzés szeretete. 

Az én lányaim sokat látnak a konyhában ténykedni. Mindig megkérdeezem tőlük, amikor van időm a főzést közös tevékenységgé formálni, hogy van-e kedvük segíteni. Van, hogy igent mondanak, sőt ők előznek meg a kéréssel, meg olyan is, hogy szívesebben csinálnak mást (meg sajnos olyan is, hogy a sietség miatt el kell utasítsam őket). Erőltetni sosem erőltetem, mert egyrészt azzal csak elvenném a kedvüket. ...Meg azért valljuk be, a közös időtöltés varázsa mellett azért komoly hátráltató tényező és ramazuri forrása tud lenni a kisebbek bevonása, ami extra melóval jár, tehát könnyebb, gyorsabb egyedül. Ezzel együtt jó móka tud lenni, nekik meg nagy sikerélmény megcsinálni esetenként a munka oroszlánrészét, mint ennél a rém könnyű szuflénál, ami ma reggel került az asztalunkra.

BROKKOLIFELFÚJT

hozzávalók

4 tojás

5dkg parmezán

1kk

kevés frissen őrölt bors

1/4 szerecsendió

5dkg brokkoli

kevés vaj

A sütőt 170 fokra állítom. A megmosott, rózsákra szedett brokkolit vízgőz fölött, lefedve pár perc alatt puhára párolom. Amíg a brokkoli párolódik, összekeverem (vagyik jelen esetben nem én, hanem Lola ) a tojást, a reszelt parmezánt, sót, borsot, frissen reszelt szerecsendiót. A kész brokkolit egy robotgépben összepürésítem, majd hozzádolgozom a tojásos alaphoz, amit aztán 3 kivajazott szuffléformában elosztok. A formákat 20 percre beteszem az előmelegített sütőbe. Akkor van kész, ha szépen felemelkedik, és kicsit megpirul a teteje.

Azonnal érdemes fogyasztani, mert összeesik hamar.

Ez az egyszerűbb és kevésbé könnyed, habos verzió. A hajszállal bonyolultabb, ezzel együtt lágyabb textúrájó megoldást follow upban teszem föl a napokban.

Éva

PrintView Printer Friendly Version

EmailEmail Article to Friend

Reader Comments

There are no comments for this journal entry. To create a new comment, use the form below.

PostPost a New Comment

Enter your information below to add a new comment.

My response is on my own website »
Author Email (optional):
Author URL (optional):
Post:
 
Some HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>
« Visszapótlás | Main | Ebédelgetünk? »